Habár ő a négyszeres világbajnok és pontokban is jobban áll, mint a csapattársa, Maurizio Arrivabene azt nyilatkozta, hogy nem ő az első számú pilóta.

Amikor Vettel és Raikkönen egy csapatba került, az olasz azt mondta nekik, hogy az Alonso – Schumacher- féle hierarchikus érának vége, azonban Arrivabene nagyon mérges lett Raikkönenre, aki szerint eldobta a Ferrari dobogóját. A finn úgy nyilatkozott, hogy a kipördülését motorhiba okozta, de a főnök szerint a finn csupán kifogásokat keres, simán meglehetett volna a dobogó. Raikkönen negyedik lett, csupán néhány másodperccel Vettel előtt, aki elképesztő módon előzte meg a fél rajtrácsot.

Arrivabene elmondása szerint, soha nem gondolt még arra, hogy Vettelt Raikkönen elé sorolja, vagy fordítva, akkor sem, ha a német jelenleg a legnagyobb ellenfele a Mercedeseknek, ráadásul a világbajnokságban is a harmadik helyen áll. A szezon elején megbeszélte a pilótákkal, hogy mindenki mehet, ahogy akar, nincsen csapatsorrend, bár ez változhat, ha a bajnokság állása indokolttá teszi.

„A földön kell maradnunk, nem változott a célunk. Úgy gondoljuk, hogy ha kétszer már sikerül nyernünk az idényben, akkor boldogok lehetünk. Nem szabad elfelednünk, hogy honnan jöttünk, nem is gondolunk jelenleg olyanra, hogy megnyerni a világbajnoki címet. Nem reális azt gondolni, hogy közelebb vagyunk sokkal a Mercedeshez, és csak azért rosszabbak az eredmények, mert a pálya nem fekszik nekünk, fejlődnünk kell.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés