Habár eddig Wolff hagyta a fiúkat egymást kergetni, hamarosan megszülethet a döntés a csapatsorrendről.

A csapat szempontjából siralmas versenyt futott a Mercedes, mind a Ferrari mind pedig a Red Bull előtte végzett, ami ráébresztette Toto Wolffot arra, hogy lassan ki kéne nevezni egy első számú pilótát. Korábban azt nyilatkozta a főnök, hogy nem kíván beleszólni a világbajnoki címért folytatott csatába, Nico Rosberget se zavarja a csapattársa előnye, de ő úgy gondolja, hogy ha már behozhatatlan az előny, akkor elfogadná a döntést.

A teljesítménybeli visszaesést a csapafőnök maga sem érti, többek között külső kéz beavatkozására gyanakszik. Az eset utáni nyilatkozatában már hirtelen nincs is a csapatutasítás ellen, hiszen fél a Ferrari és Sebastian Vettel fenyegetésétől. Az év elején még borzalmas Ferrariban ülő Vettel most már csak kilenc ponttal van lemaradva Nico Rosbergtől, és 49-re van Hamiltontól, ami extrém esetben már két futam alatt behozható lenne és még hat van hátra.

„Majd ha már ennél is kisebbek lesznek a pilóták között a pontszámok, akkor el kell gondolkodnunk a csapatsorrenden. De a Mercedesnek most az a feladata, hogy rájöjjön, mi okozta a lemaradásunkat Szingapúrban. Az autó teljesen ugyanaz, nem vesztettünk teljesítményt.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve