„A névváltás és az arculatfrissítés az elmúlt évek szakmai és szemléletbeli átalakulásának megnyilvánulása.”

1900-ban alakult meg a Magyar Automobil Klub, amely 1911-ben felvehette a Királyi Magyar Automobil Club nevet, amiből később elhagyta a „királyi” jelzőt, 1960-ban pedig Magyar Autóklub lett. 2026-ban ismét nevet váltanak.

A jövő év áprilisától ugyanis

Magyar Mobilitási és Autóklub néven működnek tovább.

Közleményükben azt írták, már 2020 óta foglalkoznak a mikromobilitással, Magyarországon az elsők között felismerve, hogy a közlekedés jövője túlmutat az autózáson. A folyamatosan változó közlekedési környezetben – amelyben egyre nagyobb szerepet kapnak az alternatív járművek és mobilitási formák – a szervezet a klasszikus autós érdekképviseleten túlmutató feladatokat vállalt.

Tevékenységüket kiterjesztették az autókon kívüli közlekedési eszközöket használókra is, „hiszen az utakon minden közlekedő közös térben, egymásra figyelve vesz részt a forgalomban”. Céljuk, hogy mobilitási klubként átfogó támogatást nyújtsanak a közlekedés szabályozása, a műszaki segítségnyújtás és a szemléletformálás terén, ennek részeként aktívan részt vesznek a jogszabályi környezet korszerűsítésében, valamint közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai oktatásokkal segítik a biztonságos közlekedést. Felhívták a figyelmet arra, hogy az autóklub segélyszolgálata már a kerékpárosokra is kiterjed.

Az új név bevezetését arculatfrissítés is kíséri.

(Forrás: MTI. Illusztráció: Fortepan/Urbán Tamás)

Ez is érdekelhet:

Amikor még a Clark Ádám téren és a Műegyetem előtt is lehetett tankolni

Archív fotók abból az időszakból, amikor még Trabantok álltak sorban a keverék benzinért, létezett Áfor, és a kutasnál kellett fizetni, nem a shopban.

Pompázó Barkasok és békevágyó rakéták – Spéci járművek a múlt század felvonulásain

A szocialista korszakban nemcsak az embereket készítették fel a felvonulásokra.

Így törtek a postásautók a Rákosi-korszakban

Különleges képválogatás az 1950-es évekből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés