A Liberty Media lassan egy éve vette át az uralmat a Forma–1-ben, azóta kiderült, hogy egészen nagyra törő tervei vannak, ám ezeknek messze nem örül annyira mindenki, mint például Niki Lauda.

Az új tulaj célja, hogy csökkentse a csapatok közötti egészen brutális különbségeket, vagyis szeretné kiegyensúlyozottabbá tenni a mezőnyt, mert úgy van vele, ha nem mindig ugyanaz az egy-két csapat/pilóta nyer, akkor izgalmasabbak lesznek a futamok, ami pedig csak növeli a sportág népszerűségét.

Ilyesmi célt szolgál például az új motorszabály és a költségvetési sapka bevezetésének terve. A Mercedes csapatelnöke, Niki Lauda pedig elmondta határozott véleményét, ha már megkérdezte az olasz Gazetto dello Sport:

„Aggódom. Az amerikai tulajdonosoknak időre volt szükségük, hogy megértsék az F1-et. Ez az idő azonban lassan lejár, és aggasztó következtetésekre jutottak. Az FIA, Chase Carey és Ross Brawn is azt állítják, hogy ki kell egyensúlyoznunk a mezőnyt, de ez az F1 DNS-ének a meghazudtolása. Bolondok vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy a versenyt az teszi vonzóvá, ha minden hétvégén más nyer. Az F1 a versengésről szól, alapkőnek számít az autók fejlesztése és a pilóták bátorsága is. Ehelyett most büntetni akarjuk a legjobb csapatokat és csecsemőként védeni a pilótákat, például a halo bevezetésével.”

A szurkolók is nagyon örülhetnek az új F1-es motorszabályoknak

Egyszerűbb és olcsóbb űrtechnológia, de hangosabb motorok.

És természetesen a költségvetési sapkáról is beszélt:

„Vegyük például a költségvetési sapkát. Logikus és helyes is, de hároméves terv szükséges ahhoz, hogy be tudjuk vezetni. Alkalmazottaink vannak, mit csináljunk velük? Egyszerűen csak elengedjük a kezüket és az utcára rakjuk őket? A Liberty Media eddig csak azt közölte, hogy be akarja vezetni, de nem magyarázták el, hogyan is nézne ki a gyakorlatban.”

Ezzel az új szabállyal mérföldkőhöz érhet a Forma-1

A cél az, hogy a kisebb csapatok is versenyképesek legyenek.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Akár ilyen is lehet a Cadillac első F1-es autója

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés