Pedig csak öt év telt a csapat felszámolása óta.

A Caterham mindössze három (de ha az elődjét, a Lotust is beleszámítjuk, akkor öt) idényt élt meg a Forma–1-ben, de azt sem teljesen, ugyanis a csapat az utolsó, 2014-es szezonjában több versenyt is kénytelen volt kihagyni anyagi gondok miatt.

Még abban az évben csődeljárás alá került a csapat, 2015-ben pedig már év elején elárverezték az istálló minden felszerelését, és a Caterham leafieldi F1-es főhadiszállását is árulták, de ahogy a fotókon is látható, nem talált új tulajra – rettentően szomorú látvány:

CATERHAM F1 RESTORATION on Twitter

Such a shame. Leafield January 2020. Pictures from someone called Kimmy on Facebook

Ez pont idevág:

Az F1 elmondta, milyen csapatokkal szeretné bővíteni a sportágat

Felduzzasztanák az F1 létszámát, de nem minden áron.

(Nyitókép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.