Az illatértékelő vezető mérnök egy különleges pozíció, fontos küldetéssel.

A jellegzetes „újautó-illat” nem egyszerűen a gyártási folyamat során alakul ki, és pláne nem a véletlen műve: mérnökök hónapokig dolgoznak azon, hogy az érdeklődők első benyomása rögtön kellemes legyen, illetve véletlenül se érezzenek rossz, kellemetlen szagokat az autóban. A jó illatok elősegíthetik az autós érzelmi kötődését, és még a vezetési élményre is pozitív hatással vannak.

Peter Karl Eastland a Nissan európai műszaki központjában dolgozik mint

illatértékelő vezető mérnök.

Ő felelt a Nissan Qashqai prémium belső anyaghasználatáért, és tesztelte az azokhoz köthető illatokat.

Kémikus felel a működő kémiáért

Peter kriminalisztikai kémia szakon szerzett mesterdiplomát a Leicester Egyetemen, de már gyerekkorában is kifinomult szaglóérzékkel dicsekedhetett. Gyerekkorában azt játszották, hogy kizárólag illat alapján kell megkülönböztetni különböző ételeket, édességeket, italokat, chipseket. Péter képes volt elkülöníteni a sajátmárkás terméket a vezető márka termékétől, még akkor is, ha az ízt ugyanolyannak szánták. „Nagyon válogatós voltam, és határozott elképzelésem volt arról, hogy mely márkákat részesítem előnyben” – emlékezett Peter.

2016-ban csatlakozott a Nissan végzős gyakornokprogramhoz; remek szimatja volt egy különleges pozícióhoz, mert a képessége és a végzettsége mellett az autóipar is erősen érdekelte.

Magától értetődően vállalta el az illatértékelő vezető mérnök szerepet, elvégre a kémiai háttértudás mellett „az anyagtudományban képes voltam a hozzáértésemet mérnöki szemszögből is gyarapítani. Az első gyakornoki munkám során polimerekkel dolgoztam, ami mai napig a kedvenc anyagom, így aztán jelenleg polimer mérnök szerepet is betöltök a szervezeten belül.”

 

Fontos benyomások

Miután az autóvásárlás érzelmi kérdés, nemcsak a külső formaterven dolgoznak dizájnerek és mérnökök, de a beltéren, és annak illatán is. A Qashqainál is fontos volt, hogy a színek, anyagok és a felhasználóbarát technológia már az első találkozástól kezdve pozitív érzelmi választ váltson ki az utazókból. Peteréknek közben arra is ügyelniük kellett, hogy a beltéri élményt semmilyen kellemetlen szag ne veszélyeztesse.

De miért tart ez a munka hónapokig vagy akár évekig? Gondosan elemzik a különböző anyagok – az ülés szövete, ragasztóanyagok, polimerek –, és ezek kombinációiknak használatát. A cél, hogy minden anyag és azok illat-kombinációja harmóniát alkosson.

Minden anyagot szubjektív és objektív tényezők alapján is vizsgálnak a gyártási folyamat során és valós használati helyzetekben is. Ha egy potenciális új anyag vagy kemikália negatív hatással van a beltér légkörére, akkor Peter és a kollégái alternatívát keresnek. A dizájn bármilyen változtatása esetén az illatra is kitérnek a változtatás hatékonyságát értékelő folyamatban.

A tudás ozmózisa

Természetesen vizsgálják, hogyan viselkednek az anyagok hétköznapi, intenzív, ismétlődő használatkor. „Nagyon élvezem ezt, mert magában foglalja a kriminalisztika azon alapelveit, amiket tanultam, ezeket pedig fel tudom használni, hogy jobban megértsem, mi történik az anyagokkal” – magyarázza Peter, aki nem meglepő módon lelkes hobbiszakács, aki szívesen kísérletezik különféle ételcsodákkal.

De a munkáját is élvezi, mert „kimagaslóan okos emberekkel dolgozom együtt, akik szakértők a saját területükön. A tudás ozmózisaként definiálnám ezt. Élvezem, ahogyan tanulok az itteni mérnököktől és műszaki szakemberektől, miközben a legapróbb részleteken dolgozunk.”

(Forrás: Nissan Magyarország)

Ez is érdekelhet:

Zenével, ízekkel, látvánnyal és hangulattal is elvarázsol a Hard Rock Hotel Budapest

Szuperintenzív élmény betérni a Hard Rock Hotel Budapestbe: egyszerre gasztrokaland, design trip és rock-pop múzeum, ahol mindig szól a zene, mindegy egy és egy minden.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában