A Nissan merész lépésre szánta el magát a teljesen elektromos BladeGliderrel, amelyben bárki a Le Mans-i 24 órás verseny rajtrácsán érezheti magát.

A Nissannak a jelek szerint esze ágában sincs elkótyavetyélni azt az előnyt, amit az általunk is megjáratott Leaffel szereztek az elektromos autók piacán, és komolyan tervbe vették egy teljesen elektromos sportkocsi megépítését, amelynek a Tokiói Autókiállításon bemutatkozó BladeGlider lesz a prototípusa.

A Le Mans-i hasonlat nem csak a sportkocsi érdekes formája miatt állja meg a helyét: a BladeGlidert a Nissan korábbi, Zeod RC nevű teljesen elektromos Le Mans-i versenyautója alapján tervezték, és a japánok szerint eddig semmihez sem fogható vezetési élmény nyújt majd a középen ülő sofőrnek és két utasának.

Az izgalmas tanulmányról egyelőre sajnos nem sok konkrétumot közöltek, így azonkívül, ami a képeken is látszik (felfelé nyíló ajtók, deltaforma) csupán annyi biztos, hogy a villanymotorokat a kerekekbe építik be, a kasztni szénszálas anyagból készül, a vékony orr és a széles far pedig minimálisra csökkentik a légellenállást és javítják az autó stabilitását. A november végén kezdődő Tokiói Autószalon után már sokkal okosabbak leszünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.