Az elektromos autók úttörője a Nissan, és az egyik legnagyobb számban eladott villanyautó a Leaf, de a japán márkánál nem ülhetnek a babérjaikon. Már a következő generációs hajtásláncot tesztelik, ami jóval erősebb lesz.

A Leaf második generációja nemcsak fejlettebb, hanem erősebb is lett az elődjénél, 147 lóerővel, és a nagyobb akkumulátor mellé 214 lóerővel kapni.

A Nissan most egy ennél is nagyobb teljesítményű elektromos hajtást tesztel: az átépített Leaf prototípusába két elektromotort szereltek, összesen 309 lóerővel és 680 Nm nyomatékkal.

Az autóba hátsókerék-kormányzás is került, így a Leaf minden eddiginél gyorsabb és kezesebb lett.

Mivel lassításkor az első és hátsó villanymotorok is visszatermelnek, az autó nem bólint, ami az utasoknak is kényelmesebb. A Nissan egyelőre nem árulta el, milyen gyors lett a 309 lóerős Leaf, de már a jelenlegi modellek is 6,9 és 7,9 másodperc alatt érik el a százas tempót.

A szélesített kerékjáratok és a műszerfalra tett 12,3 colos képernyő sejteti, hogy

nem is a Leaf lesz, amibe bekerül ez a hajtás, hanem a Nissan következő elektromos autója,

egy középkategóriás crossover. Már a formáját is előrevetítették, a tokiói autószalonon leleplezett Ariya Concept jól mutatja, hogyan fog kinézni a Nissan következő nagy dobása.

Ez is érdekelhet:

Már holnap gyártásba kerülhetne a Nissan elektromos crossovere

A Leaf és a Qashqai sikerét hozhatná az Ariya.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem várt személy lehet a Newey-utód az Aston Martinnál

Mindent tudsz a BMW 3-as sorozatáról? Mutasd meg ezzel a kvízzel!

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés