Nem a GT-R a Nissan első szuperautója, hiszen már a nyolcvanas években fejlesztettek olyan sportkocsit, ami a Ferrarikkal és Porschékkel is felvehette volna a versenyt – ha végül gyártásba engedik.

MID4 a neve annak a Nissan prototípusnak, amit 1985-ben a frankfurti autószalonon mutattak be, és ami évekkel a Honda NSX előtt megszerezhette volna a legjobb japán szuperautó címét.

A MID4 formáján és technikáján is érezni, hogy a korabeli Porschék és Ferrarik ellen fejlesztették ki, és a japán mérnököket nem kell félteni, ha fejlett technikáról van szó.

Az ülések mögé beépített 3 literes V6-os motorja 245 lóerős volt, és egy ötfokozatú kézi váltón keresztül mind a négy kereket hajtotta, de úgy, hogy a nyomaték kétharmada hátulra jutott.

A kanyarvételeket nemcsak ez, hanem a négykerék-kormányzás is segítette, ami a nyolcvanas-kilencvenes években számított igazán menőnek.

Két év múlva már egy továbbfejlesztett prototípussal állt elő a Nissan, a biturbó V6-os 330 lóerőt tudott, és a MID4 formája is közelebb került a sorozatgyártáshoz.

Mégsem adták meg hozzá az engedélyt, mert nem hitték, hogy jövedelmező lett volna. A technika azonban nem veszett kárba, az összkerékhajtás a Skyline-ba került, ami GT-R néven hamarosan igazi legendává vált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ízléses retró a Ford Mustang GT hatvanadik évfordulós kiadása

További cikkeink a témában