A Nissan bemutatta a Qashqai harmadik generációját, ami nem tér el a bevált recepttől, de a modern technikájával továbbra is a legnépszerűbb kompakt crossover kíván lenni.

2013-ban jelent meg a Qashqai jelenlegi szériája, ezért itt volt az ideje a modellváltásnak, és a Nissannál alaposan kidolgozták a feladatot. Az elődje kategóriát teremtett, és a kompakt crossover a megjelenése óta a márka legnépszerűbb típusának számított, ezért nem volt értelme eltérni a bevált recepttől, de az idén érkező újdonság dizájnja, technikája, berendezése és felszereltsége is modernebb lett.

A Qashqai már a Renault-Nissan szövetség új CMF-C padlólemezére épül, és mivel hibridként is érkezik, ezért a súlycsökkentésre nagy figyelmet fordítottak. A karosszériához például 50 százalékkal több nagyszilárdságú acélt használtak, ezen kívül

a motorházfedél, az első sárvédők és az első ajtók alumíniumból vannak, amivel 21 kilogrammot spóroltak,

a műanyag csomagtérajtóval 2,6 kilogrammot, a karosszéria összesen 60 kilogrammal lett könnyebb az elődjénél.

A méretek minden irányban nőttek is néhány centiméterrel.

A 4,43 méter hosszú, 1,84 méter széles és 1,64 méter magas karosszéria 3,5 centivel hosszabb, hárommal szélesebb és eggyel magasabb lett, a 2,67 méteres tengelytáv kétcentis növekedést jelent. A hátsó üléssort tágasabbnak ígérik, a 480 literes csomagtartó pedig 50 literrel bővült az elődjéhez képest, de megtartotta a függőlegesen is rögzíthető osztott csomagtérpadlót, amivel könnyen fel lehet osztani a teret.

A Nissan ezúttal nem kockáztatott, és inkább megtartotta a Qashqai ismerős stílusát, de élesebb vonalakkal, markánsabb részletekkel újította meg a dizájnt.

A hűtőmaszk két szélén bumerángformájú fényszórók kaptak helyet, szériában LED-es, felárért mátrixfényszóróval. A kerekek most először 20 colosak is lehetnek, a karosszéria 11-féle színben rendelhető, akár fekete vagy szürke tetővel, és az opciók közt megmaradt a panorámatető.

Sokat fejlődött a belső tér minősége, amire rá is fért a megújulás.

Az új kormánykerék mögött 12,3 colos kijelző mutathatja a számlapokat, magasabbra került a 9 colos érintőképernyő, vezeték nélküli okostelefon-tükrözéssel és egy mobilalkalmazással, amivel a távolból is lehet nyitni az ajtókat. A felszereltségnek head-up display, masszázsfunkció, 15 wattos vezeték nélküli telefontöltő, elektromos csomagtérajtó és 10 hangszórós Bose hifi is a része.

Az új Qashqai legérdekesebb változata az e-Power, egy olyan hibrid modell, ahol az első kerekeket kizárólag az elektromotor hajtja

187 lóerővel és 330 Nm nyomatékkal ezért az elektromos autók vezetési élményét ígéri, a Leafben látott egypedálos vezethetőséggel. A 2 kilowattórás lítiumion akkumulátort egy újonnan fejlesztett 1,5 literes, 154 lóerős turbós motor tölti, amivel 5,3 literes átlagfogyasztást ígérnek száz kilométerre.

Az alapmodellbe az elődjéből ismert, de alaposan továbbfejlesztett 1,33 literes, turbós négyhengeres motor kerül 138 és 156 lóerővel,

hatfokozatú kézi váltóval, az erősebbhez fokozatmentes váltó és összkerékhajtás is választható, multilink hátsó futóművel és többféle választható üzemmóddal. Széria a 12 voltos mild hibrid rendszer, ami 18 km/óra alá lassítva leállítja a benzinest, 20 és 110 km/óra közt pedig 6 Nm-rel segít be legfeljebb 20 másodpercig.

A Nissan továbbfejlesztette a ProPilot rendszert is, ami a távolságot és a sávot tartva szinte önvezetésre képes,

ezúttal a kamera és a navigációs rendszer adatait használva önállóan lassít a sebességkorlátozó táblák és körforgalmak előtt. A Qashqai ezen kívül képes egymaga parkolni, már kitolatáskor is működik az autonóm vészfékezője, és egy új rendszer segít elkerülni a küszöbök és ajtók sérülését a szűk mélygarázsokban.

A vadonatúj Qashqai ott folytathatja, ahol az elődje abbahagyta, a jelentősen megerősödött konkurencia közt is sikeres lehet. Az árát csak később árulja el a Nissan, az értékesítés kezdetét idén nyárra ígérik.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
A legelképesztőbb autókat szerelték 16 hengeres motorral