A legkisebb sportkocsigyártó márkák közé tartozik az angol Noble, amelynek legújabb modellje a Ford GT-ből ismerős biturbó V6-ossal szerelt M500 lesz.

Lee Noble váltotta valóra az álmát azzal, hogy 1999-ben megalapította a nevét viselő sportautógyártó céget. Minden nehézsége ellenére a Noble a mai napig kitart amellett, hogy a vezetés klasszikus élményét keresők számára kínálja modelljeit, mindenféle vezetéstámogató elektronika nélkül, a hagyományos recept szerint.

A Noble legutóbbi modellje, a fenti képeken látható M600 még 2009-ben jelent meg, ideje volt tehát, hogy egy újabb sportautóval jöjjenek ki.

Már egy jó pár éve annak is, hogy bemutatkozott az M500, a sorozatgyártását 2021-re ígérték, és az Autocar magazin információ szerint a Noble újdonsága idén végre tényleg gyártásba kerülhet.

Az elődjét még a Yamaha által fejlesztett 4,4 literes V8-as motor hajtotta, az M500-ba viszont már a Ford GT-ből ismerős 3,5 literes biturbó V6-os kerül.

A Fordban eredetileg 660 lóerős motor az M500-ban 540 lóerőt ad le, ezzel a Noble hivatalosan is az M600 alá pozícionálja, annak turbóval ellátott nyolchengerese ugyanis szintén 660 lóerőre volt képes.

Az új M500-ban ugyan már digitális kijelző mutatja a műszereket, de a prototípus az eredetileg tervezett hétfokozatú duplakuplungos váltó helyett hatsebességes kézit kapott, ami a hátsó kerekekhez továbbítja a motor erejét. Nemcsak ESP, de valószínűleg még blokkolásgátló sem lesz az autóban, ezért rutin sem árt majd hozzá.

Ez is érdekelhet:

Nem egy a megszokott szuperautók közül ez a Noble

Jeremy Clarkson is kikészült a 660 lóerős sportautótól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve