Esteban Ocon azt mondja, hogy nem tud nosztalgiával visszatekinteni múltbeli párbajaira a Forma-1 sztárjával, Max Verstappennel.

A pár már egészen a gokartos kezdetektől egymás mellett versenyzett és Ocon elárulta, hogy mindig is heves volt a küzdelmük.
„Mindig keményen küzdöttünk egymás ellen” mondta a Formula 1 holland kiadványának.
Ocon, aki egy évvel idősebb, mint a 19 éves Verstappen, utalt a 2014-es bajnokságra, amit a francia nyert meg.
„A küzdelem kemény volt és heves” mondta. „Én általában a selejtezőkön voltam gyorsabb, ő a versenyeken.”

Amikor arról kérdezték, hogy kellemes mérkőzés volt e, Ocon elárulta: „Nem, nem volt az.”

„Már sokszor a veszélyesség határát súrolta. Viszont sohasem ütköztünk, szóval elmondható, hogy kemény, de igazságos küzdelem volt.”

Ocon szerint Verstappen „sokkal agresszívebb” mint ő.

„Én akkor vagyok agresszív amikor szükséges, de nem állandóan. Először gondolkodom, mielőtt agresszivitással járó kockázatot vállalok. Ez a nagy különbség köztem és Max között.”

Amikor arról kérdezték, hogy megvolt e a kölcsönös tisztelet közöttük a mérkőzések során, Ocon így nyilatkozott:

"Nem igazán. Utáltuk egymást a szezon alatt, de a pályán kívül nem volt gondunk egymással. Azóta azonban érettebbek lettünk, úgy gondolom.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés