A rövidebb, csak ötszemélyes változatát próbáltuk, de hossz és ülés sem hiányzott belőle.
Kapható hét üléssel is – az állami támogatás miatt ez lesz a meghatározó az Opel Combo Life magyarországi piaci szereplése szempontjából. Az ötüléses a háromgyerekeseknél aligha jön majd szóba, aki viszont kevesebb vagy idősebb gyerek miatt nem jogosult a 2,5 millió forintos kedvezményre, netán más miatt szükséges neki egy kombinál is jóval praktikusabb autó, máris bekerül a célcsoportba.
Mert amúgy a plusz két ülésre nincs szükség. Hat vagy hét ember ritkán akar egyetlen kocsival utazni – ha gyakrabban, akkor a kisbusz a kielégítő megoldás, nem a Combo méretosztálya és a többi plusz kétüléses autó –, öt pedig kényelmesen elfér az öt különálló ülésen, a csomagtartóba pedig mindannyiuk cucca befér.
Az Opel Combo Life nem ebben hoz újat. Újdonság viszont, hogy mivel a márka már a Peugeot–Citroën-féle PSA-csoporté, a Combo sem a Fiat Doblóval, hanem a Peugeot Rifterrel és a Citroën Berlingóval osztozik a műszaki alapokon. Ez talán kevésbé érdekli majd a leendő vásárlóit, az viszont jobban, hogy megfordult a folyamat: míg az eddigi személyszállító Combókat a kishaszonjármű-változatokból alakították ki, az új generációnál a személyautót készítették el először, és abból csináltak haszonjárművet.
A különbség nem annyi, hogy a körablakosban több az ülés, a kétülésesben pedig több a hely. Ahogyan a pickupot is addig gondoljuk platós-terepes szabadidő-autónak, amíg nem ültünk egy rendes SUV-ban, akkor ugyanis kiderül, hogy a pickup még öt bőrüléssel és sok kényelmi extrával is teherautó marad, az eddigi Combo személyszállítók is legfeljebb pillanatokra tudták feledtetni a haszonjárműves alapokat.
Ez tényleg érezhetően megváltozott. A Combo Life – ha eddig még nem derült ki: a Life a személyautó-változat – leginkább kishaszonjárműves jellemzője a külseje, hiába az egészen kellemes forma, nem kell scifi-írói fantázia ahhoz, hogy valaki a hátsó oldalablakok helyére céglogós lemezfelületet képzeljen. A Combo Life visszafogottabb, konzervatívabb külsőt kapott még a Berlingóhoz képest visszafogottabb, konzervatívabb Rifterhez képest is – a friss Insignia B mutatja, tudnak az Opelnél ízlésesen vagány formát is rajzolni, de nem a Combón élték ki magukat, amelynek a dobozformája úgyse üvölt dizájntrükkökért.
Itt a használhatóság a lényeg, arra pedig jutott figyelem.
Nem szervezkedem, de a károsanyag-kibocsátási és a fogyasztás-kiszámítási botrány után indokolt lenne egy újabb, amely a gyárak által közölt „szállítható személyek számáról” szólna. Jelenleg egy ülésnek számít az a fotel, amelyből csak biológiai kényszerből van kedve néha kiszállnia az utasnak, meg az is, amelyben óráknak tűnnek azok a percek, amíg a lábait felhúzva, térdeit az előtte lévő üléstámlába nyomva, oldalra biccentett fejét a plafonra szorítva szenved az autó leggyengébb érdekérvényesítő képességű szerencsétlenje. Ha itt is a valósághoz közelítenénk, az ötüléses Combo Life tényleg ötüléses volna, a szedánok és kombik javarésze viszont csak négy.
A fej fölötti, felesleges méretű űr inkább a térérzetnek tesz jót, a helykínálat többi része viszont valóban hasznos, és a legfőbb érv a kategória mellett. A három hátsó ülés teljesen más komfortszint, mint egy – elvben – háromszemélyes pad, mindegyikre jutott oldalpárna és gyerekülés-rögzítési Isofix-pont is, az első ülések támláján ráadásul lehajtható asztalkák is vannak, bár ezek kihasználhatósága erősen korlátozott. Jóval több értelme van a többi rakodóhelynek, amelyből annyi van, hogy egy hétvégi bevásárlás minden holmiját elnyelné – a célszerű felhasználási mód persze nem ez. Az ötüléses változat csomagtartója majdnem kereken hatszáz liter, teljesen szögletes, jól pakolható, de ha ez sem elég, a különálló hátsó ülések, illetve a jobb egy teljesen síkba hajtható támlája segít a szokásosnál nagyobb tárgyak elhelyezésében.
Egészen modern felszerelések gondoskodhatnak róla, hogy a vezető ne csak azért legyen boldog, mert nem kell még egyszer fordulni a maradék cuccért. A műszerfal kialakítása és az anyaghasználat is hozza egy rendes személyautó szintjét, de figyeltek arra is, hogy az extralistánál se jusson eszébe a vevőnek, hogy a Combo Life mégiscsak egy kisáruszállító édestestvére. Táblafelismerő, aktív sávtartó, kanyarfény, holttérfigyelő, tolatóradar, infotainment rendszer és tényleg sok más felszereltséget lehet még pipálni, és bár a fullos Combo Life sem lesz luxusautó, egy kategóriájában nagyon dúsan extrázott, a józan igényeket bőven kielégítő családi kocsi könnyedén.
Nem is árt, ha az ember jól érzi magát benne: a tesztautóban a másfél literes dízelmotorok középső, 102 lóerős változata szolgált (lefekvés előtt nem érdemes belegondolni, milyen lehet a 75 lóerőssel az élet), amelynek erőhiányát és a forma okozta légellenállást az alacsony fordulatszámon elérhető 250 Nm nyomaték sem tudta kompenzálni – a Combo Life a racionálisan gondolkozó, de nyugodt családok autója.
Ez is érdekelhet:
A csúcs-Opel – Insignia Country Tourer-teszt
Kipróbáltuk az Opel Allroad Quattróját.
(Fotó: Nagy Gergely)
