A kilencvenes években még terepjáró volt a Frontera, és most ismét előveszi a nevet az Opel, de már a Crossland utódjaként bemutatott praktikus szabadidő-autóhoz, amiből mild hibrid és tisztán elektromos hajtású változatot is kínálnak majd.

Nem a Manta az egyetlen jól hangzó név, amit feléleszt az Opel, bemutatkozott ugyanis a Frontera, aminek azonban nem sok köze van a kilencvenes években kapható terepjáróhoz. Akkor az Isuzu adta hozzá a műszaki alapokat, hogy beléphessen vele a szabadidő-terepjárók közé az Opel, és most ismét kategóriát vált a gyártó.

Az új Opel Frontera egy kompakt méretű szabadidő-autó lett, amit a Crossland utódjaként mutattak be.

A nagyobb Grandland mellett a praktikus Meriva örökségét folytató Crossland volt az egyik első Opel, amely a Peugeot technikáját használta, még éppen azelőtt, hogy a Stellantis kötelékébe lépett volna a rüsselsheimi gyártó.

Az új C3 Aircross adja az alapját az új Opel Fronterának, a Citroen szabadidő-autóját 1,2 literes, turbós háromhengeres benzinmotorral, hétüléses változatban is kínálják a dél-amerikai és ázsiai piacokon
Most már természetes, hogy a Stellantis családján belül osztoznak a műszaki alapokon a márkák.

Míg az Opel Mokka többek közt a Peugeot 2008 testvérének számít, addig a nála nagyobb, praktikusabb Frontera a nemrég bemutatott Citroën C3 Aircross közeli rokona lesz, amit egyelőre még csak a dél-amerikai és ázsiai piacokon vezettek be.

Az Opel még nem árulta el a Frontera méreteit, de a C3 Aircross adatai alapján könnyen kikövetkeztethetjük. 4,3 méteres hosszával az új Frontera tizenegy centivel hosszabb, mint a Crossland, a 2,67 méteres tengelytávja hét centiméterrel nagyobb. A csomagtér mérete 410-ről 460 literesre nőtt, a hátsó ülések ledöntésével 1600 literig bővíthető.

Az új Frontera az első Opel, amely a márka megújult emblémáját hordja a fényszórók közti fekete maszkján,

és a kormánykerék is teljesen új. A műszerfalát két 10 colos képernyő alkotja, de megmaradtak a klímaberendezés hagyományos kapcsolói, és pakolóhelyből is rengeteget találunk, a vezeték nélküli telefontöltő még aktív hűtést is kapott.

Még csak azt árulta el az Opel, hogy mild hibrid rendszerrel szerelt benzines és tisztán elektromos hajtású változata is lesz az új Fronterának, de az egyelőre nem derült ki, hogy az ë-C3-ban látott 113 lóerős, vagy a Mokkához kapható 136 és 156 lóerős motort, illetve a 44 vagy az 54 kilowattórás akkumulátort kapja meg az Opel új reménysége.

Ez is érdekelhet:

Nem megváltó, de takarékosabb a mild hibrid Opel Grandland

Nincs semmi különös, csak egy kis akkumulátor és egy kis villanymotor.

Az Opel új tanulmányautója a Manta előzetese is lehet

Visszatér a Manta, és ez a tanulmányautó az Opel jövőjét is megmutatja.

Már megint megváltozik az Opel logója

Újra változik a Blitz az Opelek orrán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában