Nagy a felháborodás az F1-es csapatok körében, mert az FIA egykori F1-es technikai vezetője, Marcin Budkowski lelép, és nagyon úgy tűnik, hogy három hónap szünet után a Renault-nál köt majd ki.

Ez azért necces, mert Budkowski minden titkok tudója, ugyanis ő volt a felelőse a FIA-nál, hogy a csapatok következő évi autói maradéktalanul megfeleljenek a szabályoknak, vagyis az összes istálló technikai megoldásait tudja, egyszóval mindent, de MINDENT.

A csapatok – tök érthetően –– attól tartanak, hogy a Renault majd visszaélhet a titkokkal, és előnyhöz jut, éppen ezért a Stratégiai Csoport következő ülésén ez a téma is napirendre kerül.

A Renault egy sima "no commenttel" intézte el a dolgot, az FIA pedig nem erősítette meg Budkowski és a Renault közös terveit.

Gyaníthatóan valamiféle titoktartási záradék csak van a távozó szakember szerződésében, vagy lesz a kilépő papírjaiban. A kérdés persze az, hogy ez ér-e majd valamit.

(via , fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve