Toto Wolff szerint nem létezik, hogy csak így visszaesik a Mercedes.

Toto Wolff, Mercedes csapatfőnök számára nagy kérdőjel van a Szingapúri Nagydíj felett. Az üzletember szerint az egész gyanús, és összeesküvés-elméleteket kezdett gyártani.

Vad pletykák szerint a Pirelli direkt rossz keverékeket adott a csapatnak, ezzel egyensúlyozva, hogy a monzai futamon a Mercedes nem szabályos guminyomással nyert fölényesen.

„Egy pillanatig az is megfordult a fejemben, hogy a Pirelli más gumikat adott nekünk, mint a többieknek. Nem mondom, hogy megtették, de elgondolkoztam rajta, hiszen ez megmagyarázná a hirtelen visszaesést.”

„Nem emlékszem soha ilyesmire az egész karrierem alatt” – nyilatkozta hüledezve Lewis Hamilton is. „Semmit, de semmit nem változtattunk meg az autón, mégis 1.5 másodperccel visszaestünk az egyik napról a másikra. Új dolog ez a csapatnak, de nem hiszem, hogy folytatódna. Nyerni fogunk még csomó futamot.”

A csapattárs Nico Rosberg is teljesen értetlen. A Williams főmérnöke, Rob Smedley szerint is a gumik lehetnek a bűnösek, hisz akárhányszor egy csapat többet veszít, mint 0.5 másodperc, akkor az abroncsokat kell hibáztatni. Persze az is, lehet, hogy csupán az autó – gumikeménység - szingapúri pálya kialakítása nem kedvezett a csapatnak, a Ferrarinak pedig pont optimális volt.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni