Roadster karosszériával is itt a Pagani Huayra, és bár a tetejétől meg kellett válnia, de kettőt is adnak hozzá. Az ára természetesen csillagászati, de nem csak ezért esélytelen hozzájutni egyhez.

Mióta bemutatta a Zonda utódját a Pagani, azóta vártuk a Huayra nyitott tetős változatát. Most leleplezték, és nem jutunk szóhoz a látványtól, ez egy igazi mestermunka. A roadster ráadásul könnyebb és erősebb is, mint a zárt tetős modell.

Már azzal sokat spóroltak, hogy elhagyták a sirályszárnyas ajtókat. De könnyebb alumíniumból készült a futómű, és a teljes egészében szénszálas anyagból készült karosszérián külön merevítésekre sem volt szükség, ezért a roadster könnyebb, mint a kupé, 1280 kilogrammot nyom.

A motorja pedig erősebb lett. A V12-es motor, amit a Mercedes-AMG külön a Pagani számára készít, immár 764 lóerős teljesítmény és 1000 Nm nyomaték leadására képes. Bár hivatalos adat nincs róla, de három másodperc körül gyorsulhat százra.

A motort az átlátszó burkolaton keresztül is megcsodálhatod, a nyitott autóhoz pedig két tetőt is adnak: egy szénszálas anyagból készült keménytetőt, amivel úgy néz ki, mint a kupé, és egy vászontetőt is. Ezt el lehet csomagolni, és egyszerűen fel lehet tenni, ha esni kezd.

A Huayra Roadster aerodinamikája sem utolsó, aktív szárnyakkal látták el, és az alját is beburkolták. Az elöl 20, hátul 21 colos könnyűfém kerekekre a Pirelli külön abroncsot fejlesztett, amivel 1,8 g oldalgyorsulásra képes a Pagani, és ez a legtöbb, amit utcai gumikon eddig elértek.

Csak száz darabot gyárt a nyitott tetős modellből a Pagani, az ára pedig 2,28 millió euró, de nem ezért elérhetetlen számunkra. Hanem azért, mert ahogyan a szuperautóknál lenni szokott, jóval a genfi autószalonon tartandó premier előtt már az összes példány elkelt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés