Nem is lehetne jobb izomautót elképzelni Paul Walker garázsába, mint ez a Shelby Cobra. A Halálos iramban filmekkel ismertté vált néhai színész gyűjteményéből származó csoda pedig most ismét eladósorba került.

A kilencvenes évek végén több Cobra is készült a brit AC Cars műhelyében Carroll Shelby számára, ez a 2000-ben gyártott példány is közülük való. Összesen 14 darabról tudnak, amiből csak kettő kapta meg a FAM jelvényt, a rövidítés Carroll Shelby egyik mondására utal: „Ferraris’ Ass is Mine”. Az alumínium karosszériás izomautó az 550 lóerős V8-as motorjával pedig valóban képes elkapni a Ferrarikat.

Paul Walker gyűjteményét gazdagította ez a vörös példány, amit a színész halála után egy múzeumban állítottak ki, most pedig új tulajdonost keresnek neki. Nem véletlenül kifogástalan az állapota, hiszen még nem is mentek vele, gyakorlatilag új, az órájában mindössze 6 mérföld van. Az ára is ennek megfelelő, jelenleg 449 ezer dollárért hirdetik, ami 118 millió forintnak felel meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meg is találták Max Verstappen utódját?

Nem lesz elektromos autója a Lamborghininek, mert „senki sem venné meg”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés