Furcsa műfaj a halottaskocsiké, ha valakinek nem mindegy, mivel indul utolsó útjára, a legkülönlegesebb járművek közül választhat. Például Tesla Model S-t is, amiből tudunk egy eladó példányt.

A világon állítólag csak négy darab Tesla halottaskocsi létezik, és abból hármat Jan Erik Naley készített, aki a képen látható példányt is jegyzi. Az alapokat egy Model S 75D adta, a megrendelés pedig egy norvégiai cégtől érkezett, ahol különleges autót kerestek a szertartáshoz.

Az átépítést végző műhelynek nem volt könnyű dolga.

A Teslát félbe kellett vágniuk, majd 80 centimétert beletoldani úgy, hogy az alumínium karosszéria nem a könnyen munkálhatóságáról ismert. Az áramvonalas felépítmény már üvegszálas műanyagból készült.

Az eredmény egészen meggyőzőre sikerült, már amennyiben lehet harmonikusnak nevezni egy halottaskocsit.

A Tesla belső terét mindenesetre igyekeztek az alkalomhoz illőre alakítani a fehér bőrkárpittal, sötét fabetéttel és krómozott rögzítő elemekkel.

A speciális jármű Norvégia legdrágább Teslája lett,

közel kétmillió koronát kérnek érte, ami 65 millió forintnak felel meg. Nem kételkedünk benne, hogy lesz iránta érdeklődés, az elektromos autók iránt vonzódó országban a Tesla a legeladottabb autómárka, megelőzve a Volkswagent, a Toyotát és a BMW-t is.

A másik Tesla-halottaskocsi átépítést a holland RemetzCar végezte, akiknek ez a stílusos Shooting Brake is a munkáik közé tartozik:

Kombi karosszériával még szebb lett a Tesla Model S

Egyedi megrendelésre készült, de több is lesz belőle.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
21% 4-7 éve
11% 8-10 éve
39% +10 éve