Halvány ívet húz az aszfalt, szinte egyenesen vész el a szürkeségben, de igazán masszív gázt csak az első keresztborda után nyomok, mert az istentelenül feszesre hangolt futómű nagyon keményen odacsap a Peugeot 508 PSE alatt. Az első tompa döccenés után viszont illetlenül letaposom a pedált, amire azonnal hangos reszeléssel tekeri meg az első kerekeket a turbómotor, majd hirtelen megérkezik a villanymotorok nyomatéka, és mintha ki akarná rántani maga alól az utat.

Konnektorról tölthető hibridektől teljesen szokatlanul, mindenféle lágy krémesség nélkül, őszinte gépiességgel csap oda az 508 PSE. És ezért én őszintén imádom!

Amennyiben neked a modern autóépítés mérnöki tökélye és a hibrid hajtás az üvöltve bégető motorról, az észrevétlen átmenetekről vagy a csendes harmóniáról szól, akkor a Peugeot zöldrendszámos, sportos hangulatú kombija pokoli lesz. Ha viszont néha fellobban benned a láng, hogy mennyire hiányzik a Peugeot 405 Mi16 vagy sokkal inkább a T16 4×4 a világnak, és a kulcsa a zsebedből, akkor az 508 PSE-től vigyorogni fogsz.

Elektromos módban agglomerációból ingázva vagy a városban némán suhanva persze pontosan azokat az örömöket adja, mint egy vegán villanyautó. Csendesen és füstmentesen halad, azonnali nyomatéka pedig könnyedén kirántja az 1,9 tonnát a lámpától. Tehát egy végtelenül kellemes és gondtalan közlekedési eszköz, ami egyetlen feltöltéssel még a téli hidegben is elszalad majdnem 40 kilométert, ahonnan nézve könnyen teljesíthető a gyári 45 kilométer ígérete.

Legalább hét órát kell lógnia a garázs konnektorán, ha 230 voltról a teljes töltöttség a cél, így alvás előtt praktikus megkezdeni az etetést. A közel százezer forintos 7,4 kW-os töltőkábellel több mint két óra alatt szívja magát tele az 508 PSE akkumulátora (alapáron csak 3,7 kW-os a fedélzeti töltő jár hozzá). Túl a helyi emissziómentes közlekedésen és a szériában járó, programozható állófűtés jóságán a Peugeot-val rendesen klasszat lehet autózni, ha a három motor összetrombitálja a 360 lóerőt.

Tényleg baromi messze van a tökéletességtől, hiszen a nyolcfokozatú Aisin automata váltónak hiába próbálok a kormány mögötti fülekkel irányt mutatni, ahhoz egyszerűen pont egy kicsikét lassú, néha pedig érezhető rántásokkal vált sebességet. A turbómotor hangja sem túl kellemes, mert úgy köszörüli a torkát, mintha lilára fojtogatnák a kibocsátási normák, és közben rászámolna a ringben egy bíró. A nem túl élénk karakterű motor és az erejével matekozó váltó mellé jön két darab, azonnal reagáló villanymotor, melyek nem összemossák vagy elfedik meccset, hanem azzal a szigorral veregetnek vállon, amivel egy elszántan motiváló edző teszi.

Nem kell hozzá kijelzőn bámulni az animált folyamatábrát, mert pontosan érzem, hogy mi történik az 508 hajtásával, ez pedig rohadtul szórakoztató.

Igazi aljas huligán módjára letaposom a pedált, az automata visszaránt, az 1,6 literes motort megfújja a turbó, hogy aztán húzzon a 200 lóerő, majd a rendszer elkezdi kifacsarni a 11,5 kilowattórás lítiumion aksicsomagból az energiát, hogy aztán istentelen módon elkezdjen tolni a villanymotorokkal. Ilyenkor lehet igazán érezni a 360 lóerős rendszerteljesítményt és az 520 Nm nyomatékot, amitől már vigyorogva lehet kergetni a kanyargós erdei utakon.

Elöl 24 milliméterrel, hátul 12 milliméterrel szélesebb a PSE (Peugeot Sport Engineered) futóműve az 508-ashoz képest, és ez nagyon látszik is a kiállásán, ahogyan az ültetett futómű adaptív lengéscsillapítóival is sportosan feszes mozgású az autó. Felfüggesztése elöl éppúgy MacPherson, mint a legtöbb EMP2 platformra épülő autó esetében, hátul viszont csatolt lengőkar helyett igényes, független futómű van az 508-as alatt. Öröm vele egyik ívből a másikba esni, mert a picike közvetlen kormányt élvezet tekergetni a tisztességesen tartó ülésekből. Az igazoltan hátbarát, AGR tanúsítvánnyal rendelkező sportülések pozíciója mély, közel esik az autó tömegközéppontjához, ezért a mozgása is remek intenzitással érezhető.

Összkerékhajtását a 113 lóerős és 166 Nm nyomatékú hátsó elektromotor adja, ami mindig kellő tapadást ad a bátor kanyartempóhoz. Azt azonban világossá tette a Peugeot 508 PSE SW, hogy az önfeledt veretés helyett inkább a dinamikus gran turismóhoz illő használatot kedveli. Kanyarban, gázelvételre éppúgy meglibben a feneke, mint egy huncut 205 GTi-nek, de a kikapcsolhatatlan menetstabilizáló azonnal véget vet a mókának.

5,2 másodperc alatt löki 100 km/órás sebességre magát, de nem ez benne az igazán meghatározó.

Ehhez mohón szívja az energiát az aksiból a 110 lóerős és 320 Nm nyomatékú első villanymotor, valamint a hátsó hajtás is, ezért a benzinmotor pótolja. Ezért aztán a hibridség ellenére örömautózáskor könnyedén felszalad 10 liter/100 km környékére a szorgos töltögetéssel alacsonyan tartott fogyasztás.

Élvezetes vidéki utakon az 508 PSE, de az autópályán már sokkal inkább az 1,6 literes motorból kifacsart 200 lóerő érvényesül egy 1,9 tonnás kombiban. Ez már nem adja meg azt a rugalmasságot, amire a 360 lóerős összteljesítmény alapján elsőre gondolnál, szóval nem kell belekötni a hathengeres dízel BMW-kbe, mert az 508 PSE már gyorsításkor rengeteg hátrányt szed össze.

Adaptív tempomatja, fotonágyúként világító LED-es fényszórói és éjjellátó rendszere ideális utazóautóvá teszik.

Utastere olyan, mintha egy megvalósult koncepcióautó volna, és ezért a hibáival együtt is öröm használni. Az i-Cockpit elrendezés nekem pont passzol, tehát be tudom állítani az apró kormányt, hogy felette lássam a digitális műszerfalat, de nem minden testmagassággal harmonizál ez a felépítés. Néha akadozó, de nagyon látványos az 508 PSE digitális élménye. Virtuális óracsoportján a hagyományos elrendezés mellett több nézet is szabadon konfigurálható, a 10 colos központi érintőkijelző kezelését pedig nagyban megkönnyítik a csodálatos kortárs zongorabillentyűk.

Gyorsgomb tartozik a hibrid funkcióihoz, mint a hideg téli napokon áldásos hatású állófűtés vagy az E-Save funkció, amivel későbbre lehet tartalékolni az elektromos hatótávot. Ebben az esetben a benzinmotor nemcsak az első kerekek hajtására használható, hanem az akkumulátor töltésére is.

Futurisztikus és extravagánsan elegáns az egész utastér, aminek jól válogatott anyaghasználata és összeszerelési minősége feltartott középső ujj mindazoknak, akik franciaságába kötnek bele. Ahogyan a vezetőt körülveszi az autó, az ülés kellemes kárpitozása és a natúr fekete fabetétek a Peugeot egyik legszebb korszakára emlékeztetnek, amikor még nem az 508, hanem a Pininfarina karosszériás 504 kupé volt a legfinomabb falat.

Négy főnek ideális, de az SW jelzés azért sejteti, hogy ebben a kombiban a légköbmétereknél sokkal fontosabb a megjelenés, ezért a beltér is inkább slim fit, mint oversized.

Elektromosan nyíló csomagtérajtaja mögött alaphelyzetben 487 literes a csomagtartó, melynek padlója alatt egy rekeszben elfér a töltőkábel. A tér szépen kárpitozott, egyenes falakkal határolt, ezért valóban praktikus és jól pakolható, de az az ötajtós változatra is igaz. Az ülések döntése után több mint 1,5 köbméter áll rendelkezésre romantikus estékre vagy cipekedésre.

Csatahajószürke fényezése ellenére is kiragyog a terepjárójelmezes kommersz kacatok tengeréből a szexi formájú Peugeot 508 PSE SW, aminek karosszériáján minden él és domborulat csinos. Rendesen ül a bódé a 20 colos felniken, amikre csak vékonyan húzták fel a Michelineket, a PSE-t ráadásul azonnal fel lehet ismerni a neonzöld kiegészítőkről és a lökhárító kis légterelőiről. Meg arról, ahogyan ráfeszül az útra. Ehhez hasonló kiállást csak az Alfa Romeo Giulia tud.

Fehéren világító szemfogairól messziről felismerhető a haragos tekintete, a hátsó lámpák vörösen izzó karmolása és a kétoldalt kivezetett kipufogóvégek is olyan húzások, amikből látszik, hogy ezen az autón örömmel dolgoztak a formatervezők. Az is nagyon sokat sejtet, hogy a négydugattyús első fékek alumínium agyon álló tárcsákat szorongatnak, hogy minél hatékonyabb legyen a hűtése.

Olyan lapos, széles, irgalmatlanul dögös kiállású Peugeot ez, amilyen utoljára Daniel Morales fehér marseille-i taxija volt.

Harmincmillió forint környékén már általában nem a Peugeot 508 PSE mögé vet hosszú árnyékot a színpadi reflektor, pedig konnektoros hibridként használva és a vezetés örömeit megélve is szerethető autó. A formaterv pedig olyan, hogy mindig mosolyogva néztem rá vissza, mert a tökéletlenségnek is megvan a szépsége.

Ez is érdekelhet: