Az 508 PSE egy konnektorról is tölthető hibrid, 360 lóerővel és 520 Nm-rel.

PSE: Peugeot Sports Engineered. Ez az a három betű, amit a teljesítményorientált modellváltozatok elkészítésére létrehozott új fejlesztési osztály kapott, hogy idővel olyan hírnevet küzdjenek ki, mint mondjuk az AMG a Mercedesnél, a TRD vagy a GR a Toyotánál, esetleg az STI a Subarunál.

A PSE első terméke az 508-as konnektoros hibrid változatának megizmosított változata. A szedán és a kombi karosszériával egyaránt elkészített 508 PSE 1,6 literes, 200 lóerős turbómotorja mellé tengelyenként egy-egy villanymotor is besegít a hajtásba. A rendszer összteljesítménye 360 lóerő, a csúcsnyomaték 520 Nm. A lépcsőshátú egy picit jobban megy, mert csak 1850 kilót nyom, szemben a kombi 1875 kilójával.

A motorok elrendezéséből is sejthető, hogy a kocsi összkerékhajtású. A benzinmotor erejét nyolcfokozatú automata váltó küldi tovább a kerekek irányába. Az eredmény: 5,2 másodperces 0-100 km/h-ra gyorsulás és 250 km/h-ban limitálható végsebesség. Az átlagfogyasztás a katalógusban 2 (két) liter/100 km-es adattal szerepel, de természetesen a teljesítményt kihasználva, az akkumulátorba töltött elektromos energiát gyorsan felélve a valóság valahol ennek többszörösénél alakul.

A tisztán elektromos üzemben megtehető távolság a 11,5 kWh kapacitású akkuval katalógus szerint 42 km, ami a PHEV-ekre jellemző módon városban lehet realitás, országúton, pláne autópályán ennek inkább kétharmadával-felével lehet számolni. Az akku maximálisan 7 kW-tal tölthető, így egy wallboxról vagy egy utcai háromfázisú töltőről két óra alatt lehet teljesen újratölteni.

Az 508 PSE üzemmód-választója négy programot ajánl fel: Electric, Hybrid, 4WD, Sport vagy Comfort. A legérdekesebb nyilván a Sport. Ebben az üzemmódban a kormányzás élesebbé válik, a futóműben felkeményednek a szabályozható feszességű lengéscsillapítók, a gázpedál karakterisztikája hegyesebbre vált és még egy elektronikusan generált vérmes ál-motorhangot is kapunk a motorok saját zörejei mellé.

A Peugeot 508 PSE Selenium Grey, Pearl White és Nera Black fantázianevű árnyalatokban rendelhető, a környezetbarát jelleget neonzöld dekorációk villantják fel itt-ott, kívül is, belül is. A felni 20 collos, a gyárban a Michelin Pilot Sport 4S abroncsai kerülnek rá első szerelésben. Az első bemutatóautók a jövő év első felében kerülhetnek majd a kereskedésekbe.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt
Hirdetés