2,8 másodperc alatt gyorsul százra, de az új Porsche 918 Spyderben mégsem ez a legérdekesebb.

Ezt azért még nem kell készpénznek venni, hiszen az autó bemutatójáig még hónapok vannak hátra. A most közölt gyári adatok szerint a 918 Spyder legnagyobb előnye a riválisokkal szemben, hogy a 800 Nm csúcsnyomatékot rendkívül széles, 800 és 5000 közötti fordulatszám-tartományban adja le, ennek köszönhetően százig szinte repül, 2,8 másodperces gyorsulásával még a LaFerrarit is állva hagyja. Ez különösen annak tükrében figyelemre méltó eredmény, hogy a Spyder 1685 kilogrammos tömegével 430 kilóval nehezebb a Ferrarinál, amitől a lemaradása még kétszázas tempónál sem számottevő, csak 0,9 másodperc. Kétszáz fölött viszont már elég látványosan elfogy a kraft, a 300 km/h eléréséhez 23 másodpercre van szüksége a 918 Spydernek (ugyanez a LaFerrarinak csak 15 másodpercbe telik).

A divatnak engedelmeskedve a Porsche utcai sportautója teljesen elektromos üzemben is tud közlekedni mintegy harminc kilométert, erről a 127 lóerős elektromos motor gondoskodik, a 4,6 literes V8-as benzinmotorral az  összteljesítmény 887 lóerő. A villanymotort tápláló lítium-ion akkumulátorok egyébként akár 25 perc alatt is újratölthetők, ha sietünk, bár az élettartamuknak biztosan nem kedvez a rapid töltési idő.

A 918-asnál öt vezetési módból választhatunk, a már említett, tisztán elektronikus E-Power módtól az autó összes erőforrását kihasználó Hot Lap módig. A Porsche szerint normál, hibrid használatnál az autó fogyasztása mindössze 3,3 liter lesz, szén-dioxid-kibocsátása pedig mindössze 79 gramm kilométerenként.

A káros gázok távozását rendhagyó módon oldották meg a mérnökök: a kipufogót a vezetőfülke hátulján vezették ki, hogy a gázok a lehető legrövidebb úton távozzanak. Legalább ugyanilyen figyelemreméltó belül a középkonzol, amely a letisztult formatervezés részeként nagyon ügyesen dobja fel a klasszikus Porsche-belsőt.

A Spyderből összesen 918 darabot gyárt a Porsche, az első példányok szeptember környékén gurulnak le a gyártósorról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés