A Porschére gondolva nem biztos, hogy a szabadidő-terepjárók jutnak eszedbe először, pláne nem a hibridek, de most ezt a kettőt egyesítették, és nem túlzás megelőlegezni, hogy a Cayenne E-Hybrid lehet a márka új sikermodellje.

A vadonatúj, harmadik generációs Cayenne kapható volt már izmos Turbo változatban, és mi sem jelzi jobban az idők változását, mint az, hogy előbb került fel a kínálatba a konnektorról tölthető hibrid, mint a dízel. A Panamera kölcsönözte az új E-Hybrid változat hajtásláncát, ami minden szempontból figyelemreméltó.

A hibridben dolgozó benzinmotor a 2,9 literes biturbó V6-os, aminek a 340 lóerejére és 450 Nm nyomatékára egyébként sem panaszkodnál, de

ott van még egy 136 lóerős és 400 newtonmétert csatasorba állító elektromotor is, amivel együtt már 462 lóerő és 700 Nm az egyenlet eredménye.

A hibrid Porsche ezzel 5 másodperc alatt gyorsul százra és 252 km/óra a végsebessége.

Nőtt a kapacitása az akkumulátornak, amit az otthoni konnektorról közel 8 órába telik feltölteni, de elegánsabb megoldás a garázs falára szerelt töltődoboz, amire csatlakoztatva 2 és fél óra alatt letudható a művelet. Teljesen feltöltve pedig 44 kilométert is képes megtenni tisztán elektromosan, amivel nálunk kiérdemelte a zöld rendszámot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hiszel abban, hogy január harmadik hétfője az év legnyomasztóbb napja?
12% Igen
16% Ha nem is a legnyomasztóbb, de ott van a toplistán
72% Baromságnak tartom
Miért érdemes most magyar kortárs művészetbe tenni a pénzed? Mutatunk pár alkotót, akiket érdemes követni.
Hirdetés