Láttad azt a Top Gear-epizódot, amelyben Jeremy Clarksonék elzarándokoltak az Erdélyben lévő Transzfogarasi úthoz, hogy ott megpörgessenek néhány sportautót? Nos, utánuk csináltuk, és egy olyan videóval tértünk vissza, hogy a szád is tátva marad.

Kemények vagyunk, mint a vídia, és ugye az olvasókért mindent, de azért még nekünk is problémás lett volna összetarhálni egy Porsche Macan GTS-t, hogy csak úgy haveri alapon engedjék már vele megmászni a Fogarasi Havasokat. Még szerencse, hogy a Porsche Travel Club éppen oda tervezett túrát és voltak oly jók küldeni egy meghívót, amire annak rendje és módja szerint rá is ugrottunk.

Mi az a Porsche Travel Club?

Ezt ezen a ponton érdemes tisztázni. Nem csak azért, mert a meghívóért hivatalból hálásak vagyunk, hanem azért is, mert ha szeretnél jó autókkal epikus helyeken csapatni, akkor erről tényleg tudnod kell. Ha leegyszerűsítjük a dolgokat, azt kell mondanunk, hogy a Porsche Travel Club olyan, mint egy utazási iroda, mely az erre nyitott közönséget némi pénzmagért cserébe elutaztatja különböző fasza helyekre, ahol a résztvevők legendás autókban ülve elképesztő tájakon furikázhatnak, még annál is elképesztőbb nyomvonalú utakon. Mivel itt a kulcsszó a vezetési élmény, ezért nyugodtan engedd el a fantáziádat és képzeld magad egy 911 kormánya mögé, ami a toszkán lankákon repeszt Róma irányába. Na, valami ilyesmi. Bővebb infókért fáradj el szépen a PTC hivatalos oldalára, aztán már kezdheted is a spórolást.

A két napos esemény első napján egy Macan GTS-sel krúzoltuk be a legendás Transzfogarasi utat, a második napon pedig egy Cayenne GTS kormánya mögött indultunk neki a Transzalpina hajtűkanyarjainak. Ez a két országút motoros, autós körökben a mennyország szinonimája, és ezt nem csak azért írom le, mert jól hangzik, hanem mert történetesen még igaz is. A kettő közül a Transzfogarasi-hágón keresztülvezető 7C jelzésű országút volt az, ami simán leszakította az államat. Persze, egy ilyen túra kapcsán nem ér panaszkodni, de azért megjegyzem, hogy az első nap kínálta élmények után a Transzalpina már csak mérsékelt lelkesedést tudott kiváltani, de szájhúzogatás helyett inkább azt kívánom, hogy ennél soha ne legyen nagyobb bajom az életben.

A bázis egy nagyszebeni hotel volt, melynek parkolója a túra idejére átalakult Porsche-lerakattá. Érkezés után épp ezért csak másodlagos igény volt a recepció megtámadása, a buszról leszálló újságírók azonnal a parkolóba özönlöttek. Nem vagyok egy Porsche-expert – tudom, menjek a francba -, és emiatt őszintén szólva nekem komoly feladat volt a Cayenne és a Macan megkülönböztetése. Az utóbbi bevallottan a német luxuscég világsikerű városi terepjárójának kistestvére, és emiatt konkrétan úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. A vezetési élmény ezzel szemben teljesen más mindkettőnél, de ennyire azért ne szaladjunk előre.

A számok tekintetében egyébként engem a kisebb és gyengébb Macan csigázott fel, mert egyébként sem vagyok az a SUV-rajongó. A batár városi terepjárókat - városi (!) terepjáró, ééérted?! - inkább meghagyom azoknak a vállalkozóknak, akiknek muszáj, hogy vezetés közben is az erőt kommunikálják magukról, mer’hogy "mi a probléma kistáska?".

A Macan GTS-ben működő 2997 köbcentis motor, a 360 lóerő, ami az 1650-es és 4000-es fordulat között leadott 500 Nm-ben mutatja meg a foga fehérjét, pont izgatóbb volt az alacsonyabban lévő súlyponttal és sportosabb futóművel együtt, mint a Cayenne GTS 3604 köbcentis, 440 lóerős motorja, ami kicsit nyomatékosabb, cserébe az autó nagyobb és nehezebb.

Most nem jövök olyan evidenciákkal, mint hogy mindkét autó valami eszméletlen minőségérzettel kényezteti a sofőrjét, mert hát egy Porschénál mégis milyen érzés lenne beülni a kormány mögé? Mindenhol kézzel varrott bőr, sebészi illesztések, prémium anyaghasználat; komolyan, még az utolsó szerencsétlen gomb is úgy nyomódik, annyira tart ellen és annyira kattan, amennyire kell. Lépjünk is tovább!

Ahogy írtam, papíron nálam a Macan GTS volt a nyerő, és végül a papírforma győzedelmeskedett. A kistestvér egy leheletnyivel sportosabb, virgoncabb, a futóműve kommunikatívabb. Hozzá képest a Cayenne-t vezetni olyan volt, mintha a seggembe toltak volna egy udvarias adag érzéstelenítőt. Ahol a Macan fogja az aszfaltot, ott a Cayenne imbolyog, ami persze rohadtul nem igaz, de a kistesóból átszállva garantáltan úgy fogod érezni.

Imbolyogni pedig egy négykerekű járműnek ezeken az utakon rengeteg lehetősége akad, és ez az a pont, ahol elkezdhetnék csipkézett hegyormok mögül előbukkanó tengerszemekről, hegyi patakokról, vízmosásokról, zöldellő fennsíkokról, vízesésekről hadoválni, de akkor a cikk hamar átmenne élménybeszámolóból egy utazási iroda prospektusába, azzal pedig nem tudna megbirkózni a lelkiismeretem, ezért inkább beszéljen helyettem ez a halálosan komoly videó.

A Transzfogarasi utat Nicolae Ceausescu építtette a katonasággal a hetvenes években, mert akkoriban éppen attól volt beszarva, hogy a szovjetek észak felől rárúgják az ajtót Romániára. A hivatalos propaganda szerint „csak” nyolcvanan haltak meg az építés során, de a történészek szerint ezt a számot az állami kommunikáció nagyon alátaksálta. Ha egyszer neked is megadatik, hogy végigautózhatod a 7C jelzésű utat, látni fogod, hogy a robbantások miatt kisebb sziklákkal teleszórt hágón felépíteni ezt az aszfaltcsíkot bizony tényleg nem lehetett egy nyugdíjas meló. Itt jobban teszed, ha inkább alábecsülöd a féktávokat és okosan adagolod a gázt a kanyarokban, mert az út legmagasabb pontja 2034 métert ver rá a tengerszintre, az aszfalt mellett pedig még az alacsonyabban fekvő részeken is emberes szakadékok várják a vagánykodó balfaszokat.

A Transzalpina ehhez képest már kevésbé vadregényes. Itt egy benézett kanyar után nem zuhanórepülésben töröd magad szilánkokká, hanem a kevésbé meredek - de azért még így is félelmetes - hegyoldalon lebukfencezve válsz eggyé a körülötted galacsinná formálódó autó kasztnijával. Azért a veszélyes kanyarokhoz a kipróbált Porschéknak is volt néhány szava. Az erővel sem a Macan, sem a Cayenne nem maradt adós.

Mindkettő motorja csodálatosan nyomatékos. Sportfokozatban az automata váltónak elég egy kicsit hangsúlyosabb gázadás, és a gép egy éles kanyarból kifelé is képes lórugással megtámadni a harminc fokos emelkedőt. A Cayenne-ben könnyen érezheted magad nagyragadozónak, ehhez az érzéshez pedig a Macan még hozzáad egy jó adagnyi vagányságot, miközben az élmény egy pillanatra sem válik közönségessé.

A Macannal még egy magamfajta mérsékelten tehetséges sofőrnek is megy a hajszálpontos vezetés. Bár a kézi váltó híve vagyok (aki ült már Mazda MX-5-ben, annak egy ahhoz hasonló sebességváltó maga a paradicsom) a Porsche automata váltója úgy teszi a dolgát, hogy már azelőtt kénytelen vagyok beszüntetni a rinyálást, hogy egyáltalán elkezdeném. A gáz lenyomása és az ülésbe süppedés közötti idő olyan rövid, hogy még azt sem tudod kimondani, „aztakurva!”, és már meg is indult a vér az arcodból a tarkód felé. Ez persze a közelében sincs a Porsche sportautói által kínált élményeknek, de meggyőződésem, hogy a Macan agilis, mégis maximálisan kontrollálható teljesítménye sokkal jobban illik a Transzfogaras lenyűgöző és életveszélyes nyomvonalához, mint a 911 szertelensége.

A Cayenne GTS megint más tészta. A szervezők okosan párosították a vasat a tájhoz; a Transzalpinának tényleg jobban állt a nem annyira vadóc nagytestvér, ami feláldozott némi murit egy kicsivel több eleganciáért cserébe. Ha egy Cayenne-ben ülsz, a többi közlekedő valószínűleg be tudja lőni, hol állsz a táplálékláncban, és ez az autó simán aláfekszik ennek a sztereotípiának. Nincs annyi humorérzéke, mint a Macannak, nagyobb testű, erősebb, de kevésbé játékos, mintha a tervezők azt akarták volna üzenni, hogy ebben az autóban nem játékosok, hanem győztesek ülnek.

Ha már a győztesekről esett szó, a Transzfogarasi úton nyomni a pedált már önmagában győzelem. A jó hír, hogy ehhez nem is kell keresztülutazni a fél világon, hiszen a közutak koronázatlan királya itt ásítozik a szomszédban. Persze egy ilyen földrajzi adottságokkal rendelkező infrastruktúrát nem egyszerű karbantartani és üzemeltetni, és ez bizony a románoknak is feladja a leckét. A Transzfogarasi út csak olvadástól az első hóig (jellemzően júniustól októberig), és csak a nappali órákban tart nyitva. Ezt tartsd észben, mielőtt nekiiramodnál, és az sem árt, ha a járműved jól bírja a hajtűkanyarokkal csipkézett emelkedőket.

Az általam meglovagolt Porschéknak szerencsére ezekkel nem volt különösebb problémája.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon