Kilencezerig forgó szívó bokszermotorral, tökéletesre csiszolt aerodinamikával és rövidebb váltóval lett élesebb sportautó a Porsche 911 GT3.

Nagyon kevés autó tudja azt, amit a Porsche 911 GT3-as már huszonöt éve hibátlanul művel, tehát egyszerre túllendülni a szürke hétköznapokon és őrülten küzdeni a legjobb köridőért a hétvégi pályanapokon. Most pedig hegyesebb és gyorsabb lett, mint valaha.

Grammonként faragtak le a 911 GT3 súlyából, a 40 Ah-s lítiumion akkumulátorral önmagában 4 kilogrammot nyertek.

Nem kizárólag pénzzel tömött pojácáknak szól a 911 GT3, aminek Weissach csomagos változatában karbon vázas kagylóülések vannak, hatpontos biztonsági övekkel, az utasok mögött bukócső van, a forró vészhelyzeteket pedig az utastérben elhelyezett poroltóval lehet menteni. Kovácsolt alumínium felnijei 1,5 kilogrammal könnyebbek a korábbiaknál, ennyivel csökken tehát a rugózatlan tömeg. A legpuritánabb formátumban mindössze 1420 kilogrammos a Porsche 911 GT3.

Két részecskeszűrővel és négy katalizátorral igazították hozzá a szigorúbb kibocsátási normákhoz a 9000-ig forgó 4,0 literes, hathengeres, szívó bokszermotort. Változatlanul 510 lóerős és 450 Nm nyomatéka van, de átdolgozták a fojtószelepeket, az olajhűtőket és a 911 GT3 RS élesebb vezérműtengelyei kerültek bele.

3,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra a Porsche 911 GT3, a végsebessége pedig 311 km/óra.

Nyolc százalékkal rövidebb a hétfokozatú duplakuplungos automata (PDK) és a hatfokozatú kézi váltó végáttétele. A kézis GT3-as százas sprintje 3,9 másodperc, a 200 km/órás sebességet pedig 11,9 másodperc alatt éri el. Ennél azonban sokkal érdekesebb lesz az, hogy milyen köridőket megy majd a világ különböző versenypályáin.

Sajnos már a 911-es sem a régi, eltűnt az analóg fordulatszámmérő a kormány mögül, már a GT3-asban is az unalmas, hajlított kijelző van. Track módban azonban a fordulat mellett olyan fontos információkat jelenít meg, mint a guminyomás, a víz- és olajhőfok, valamint a váltást jelző fények. Szóval kicsit több lett benne a pixel, de a lényeg változatlan: a Porsche 911 GT3 továbbra is azoknak a sportautója, akik hétvégente szeretnek elmélyülni az ideális ívekben és a minél jobb köridőkben.

Ez is érdekelhet:

Gyönyörű sportautó az ötvenedik évfordulós Porsche 911 Turbo

Gyors, stílusos és csak 1974 darab készül a Porsche 911 Turbo 50-ből.

Ezt tudja minden idők legizmosabb Porschéja, a Taycan Turbo GT

2,3 másodperc alatt gyorsul 100-ra a Porsche Taycan Turbo GT lassabbik változata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában