Räikkönnen nincs megelégedve az olasz gumigyártó veszélyes abroncsaival.

A Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen úgy hiszi, a nedves pályákra használatos gumik visszafejlődtek az utolsó évtizedben. A verseny 20-ik körének célegyenesében kicsúszott a veszély, vizes körülmények miatt az Interlagoson, mikor először a bal, majd a jobb oldali falnak is nekicsapódott.

A finn azt nyilatkozta, hogy nem volt semmi a világon, amivel megelőzhette volna a balesetet. Különösen úgy érzi, hogy a Pirelli esőgumijai nem felelnek meg a Michelin sztenderdjeinek, amit meg a 2000-es évek közepén használt a McLarennél.

“Ezek a gumik nagyon sérülékenyek, könnyen felúsznak a vizen – mondta Räikkönen. – Nyilván a körülményektől függ. Sok mindentől. De ha összehasonlítom a 10-12 évvel ezelőttiekhez, azok a kerekek még probléma nélkül kiállták volna ezt a mennyiségű vizet, kicsúszás nélkül. A felúszás egy nagy probléma. Úgy néz ki, mintha amikor lenne egy kis állóvíz, akkor nulla lenne a tapadás.”

A sauberes Marcus Ericsson is kicsúszott még 8 körrel Raikkönen előtt. Bár ő csak a Pirellit tapasztalta meg eddig a Forma-1-ben, a svéd egyetért Raikönnennel, hogy a korábbi gumik sokkal jobbak voltak.

“Néhány okból kifolyólag az elmúlt pár évben, ha vizes volt a pálya, sokat szenvedünk a vezetéssel, habár 10 évvel ezelőtt az emberek probléma nélkül vezettek ilyen körülmények között – mondta Ericcson. – Rengeteg javítanivaló van az esőgumikon, mert a kanyarokban jók, de az egyenesben, mikor állóvíz van, képesnek kell lennünk keresztülmenni rajta. Esett, de nem zuhogott. Képesnek kellene lennünk versenyezni piros zászló és safety car nélkül, amit a múltban megtettünk, de ez most nem lehetséges a felúszás miatt. Ez most nagy kihívás nekik (a Pirellinek), hogy kitaláljanak rá valamit, és akkor végig tudunk menni a nedves pályán anélkül, hogy a pilóták elvesztenék a kontrollt és utasokká válnának. Lehetsz olyan szerencsés, mint Max Verstappen, vagy olyan szerencsétlen, mint én, Kimi, Romain és Massa. Mindannyian kicsúsztunk majdnem ugyanazon a helyen, szóval nekem ez egy csalódás.”

Romain Grosjean, aki hasonlóan járt a Haas versenyautójával, szörnyűnek írta le a gumikat.

“Jobb gumikat kell kapnunk esős időre, mert elveszteni az uralmat az autó felett egy egyenesben elég rossz – mondta. – Megmutatja, hogy mennyire rosszak az extrém abroncsok. Nincs tapadás és ezzel nagy kockázatot kell vállalnod.”

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

A McLaren elismerte, hogy beáldozhatják Piastri futamát Norris vb-címéért

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés