The Return of The Iceman.

Habár 2007 bajnokának a Ferrarihoz való visszatérése után nem nagyon tudott nagy eredményeket vagy a világbajnoki címért zajló hatalmas küzdelmeket szolgáltatni, új csapattársával, Sebastian Vettellel végre sikeres évet zártak. A Ferrari tudja magáról, hogy erősebb lett, így rendkívül motiváltan kezdenek neki majd 2016-nak. Vettel erejét látva Kimi Räikkönen is felemelte a kezét, hogy ő is szeretne jövőre világbajnok lenni.

Ez attól függ, mennyire lesz erős a Ferrari jövőre – jelentette ki a volt F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya. Ha sikerült elkapniuk a Mercedest, akkor Vettel biztos lehet benne, hogy harcolhat a világbajnoki címért, ha pedig ez nem sikerül, akkor jövőre is Rosberg-Hamilton harc lesz az elsőségért.”

Ahogyan Montoya, a szintén volt pilóta Mika Häkkinen is leírja a finn esélyeit: „A szituáció Kimivel kapcsolatban kicsit negatív. Főleg azért, mert a csapattársa mindig lenyomja.”

2007 nem csupán az akkor debütáló Lewis Hamiltonnak volt különleges, abban az évben nyerte Räikkönen a világbajnoki címét. Míg a brit azóta hármat szerzett, a Jégember nem tudott egyről a kettőre lépni.

„Lewis és a csapat nagyon erősek. Teljes mértékben úgy gondolom, hogy megérdemli a világbajnoki címét. De jövőre már ott leszek én is, és megpróbálom legyőzni. Folyamatosan a jó irányba haladtunk idén, és a hátralévő hónapokban is folytatjuk a kemény munkát. Remélem, jövőre már készek leszünk arra, hogy akár nyerjünk is.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés