A finn így is csalódott.

A mozgalmas Brazil Nagydíjon megbüntették az eredetileg harmadik helyen befutó Lewis Hamiltont, akinek a szankció miatt végül csak a hetedik hely jutott. Ez pedig azt is jelentette, hogy

Kimi Räikkönen a negyedik, míg csapattársa, Antonio Giovinazzi az ötödik helyre lépett elő, vagyis a két pilóta együtt 22 pontot szerzett az Alfa Romeónak, amelynek ez a legjobb eredménye, amióta visszatért az F1-be,

illetve amely ezzel a Brazil Nagydíjon a második legsikeresebb csapat lett a Red Bull mögött (25 pont). Räikkönen mégsem volt azért felhőtlenül boldog:

„Csalódott vagyok, hogy nem tudtuk megelőzni Sainzot, mert mint kiderült, dobogót ért volna. A tempónk megvolt hozzá, kétszer is megelőzhettük volna, de nem sikerült. Persze az ember mindig többet akar, de így is örülünk, hogy sok pontot szereztünk a két autónkkal.”

Hamilton büntetésével nem csak az Alfa Romeo járt jól:

2072 nap után művelt csodát a McLaren

Ráadásul az utolsó helyről.

(Forrás: formulaspy.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kritikus beavatkozás az F1 új érájába: Gyorssegélyt kaphatnak az idei autók

Elektromos autók gyártására áll át a BMW legrégebbi autógyára

Getaway néven hétüléses autót mutatott be a Subaru

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
15% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.