Kimi Raikkönen szerint ő nagyon jól tudja, hogy miben kell jobbnak lennie ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki a Ferrariból idén.

Annak ellenére, hogy egyesek szerint jelenleg a Ferrari a második leggyorsabb autó, a finnek csupán egyszer sikerült dobogóra állnia, míg csapattársa, Sebastian Vettel már ötször. A legnagyobb hiányossága Raikkönennek a kvalifikáción van, ugyanis eddig még csak egyszer sikerült az első két sorba kerülnie idén.

„Természetesen tudom, hogy min kell javítanom, senki ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Mi magunk tesszük magunkat rossz pozíciókba szombatonként, tehát ha ezen javítunk, nyilván jobbak leszünk a futamokon. Sajnos én általában hátrábbról indulok, ezért nehezebb a dolgom a futamon.”

„Nem hiszem, hogy csupán egy dolgon múlik az egész. Nyilván a gumik nagyban befolyásolják a dolgot, ha jobban tudnánk őket működtetni, akkor nem veszítenénk ennyit. Erre is rá kell feküdni, jobban vezetni és összerakni jobb köröket, biztos vagyok benne, hogy sikerül, akkor is, ha először nehéznek tűnik.”

„A világbajnokságot már nem fogjuk megnyerni, próbálunk minden futamon maximálisan autózni, de csak a végén látjuk meg, hogy ez mire elég. Tudjuk, honnan jöttünk, mit értünk el, hogyan értük el, és hová kell fejlődni, csak nézzük meg, hol voltunk még múlt év végén. A jó irányba haladunk, de jobb eredményeket akarunk, nem volt egyszerű elkezdeni ezt az új évet egy teljesen üres lappal, de én bízok a jobb eredményekben.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

A volvós, aki nem hagyta magát terelgetni az M7-esen, inkább áttört a táblákon, és ment szembe a forgalommal

Aranyos és szeles a megújult MINI Cooper Cabrio

További cikkeink a témában