Kimi Räikkönen megmagyarázta, miért jó, ha bulizhat egy kicsit a futamok között  

Räikkönenről köztudott, hogy nem veti/vetette meg a partizást és az alkoholt, de ezt ő maga sem tagadja. Tőle lehet tudni például azt is, hogy 2013-ban a bahreini és a spanyol nagydíj között két héten keresztül minden egyes nap be volt karmolva – nála ez akkor elég jól sült el, mindkét futamon második helyezést ért el a Lotusával. El is mondta, mi lehet ennek a hátterében:

„Én komolyan hiszem, hogy sokszor jobban tudtam versenyezni, amikor a futamok között azt csinálhattam, amihez csak kedvem volt, mint ha nem ihattam, bulizhattam volna.

Sokszor bebizonyosodott már az a teória, hogy jobban vezetünk, ha előtte szórakozunk. Az a nyár a futamok között gyakorlatilag csak a bulizásról szólt. Ebben nincs semmi újdonság, legalábbis nekem így normális. Aláírom, hogy kívülről talán furcsának tűnhet, de számomra régebben ez teljesen normális volt.”

Az FIA év végi gáláján már egészen biztosan a 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra készült:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában