Okkal és teljesen jogosan teszi a szövetség.

A McLaren 2019 szeptemberében jelentette be, hogy újra összeáll a Mercedesszel, vagyis a 2021-es idénytől kezdődően a wokingiak autóját már nem Renault-motor, hanem a németek erőforrása fogja hajtani (legalább a 2024-es szezonig).

Az F1-ben viszont a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt a sportág 2022-re halasztotta a nagy 2021-es szabályváltoztatások, ergo az új autók bevezetését, így a következő idényben is a jelenlegi gépeket láthatjuk majd. További költségcsökkentés céljából pedig számos fejlesztést – többek között a kasztni fejlesztését – is befagyasztotta a sportág, ám a McLaren most megkapta a csapatok engedélyét, hogy a motorváltás miatt változtasson a kasztniján.

Ezzel kapcsolatban Andreas Seidl csapatfőnök elmondta, hogy az FIA folyamatosan figyelni fogja őket, nehogy túlokoskodják a dolgokat:

„Megegyeztünk az FIA-val, hogy szigorúan felügyelik, hogy csak azokat a módosítások végezzük el, amelyek a Mercedes-motor beépítéséhez elengedhetetlenek. Nagyon fogják figyelni, hogy ne nyúljunk semmi máshoz, ami plusz teljesítménynövekedést eredményezhet számunkra.”

Seidl azt is elmondta, hogy ők teljesen egyetértenek a fejlesztések befagyasztásával, aminek a célja, hogy a csapatok a lehető legtöbb költséget spórolják meg.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mindent tudsz a BMW 3-as sorozatáról? Mutasd meg ezzel a kvízzel!

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.