A Kangoo sokáig gyártott előző szériája most egy teljesen új modellnek adja át a helyét, amiből természetesen tisztán elektromos hajtású változatot is készít a Renault.

1997-ben jelent meg a Renault dobozos autója, a Kangoo, amiből az eltelt idő alatt több mint négymilliót adtak el. A jelenleg is kapható széria 2007-ben jött ki, ezért itt volt az ideje a teljes megújulásnak.

A Renault egyelőre csak egy pár képet és néhány adatot osztott meg a Kangoo új generációjáról, ami az elődjénél szögletesebb, modernebb formát kapott,

a márkára jellemző C-alakú nappali menetfénnyel, a tanulmányautóhoz hasonló dizájnnal. Naprakésznek mondható a belső tér is, a Renault új kormánykerekével, magasra tett érintőképernyővel és igényes részletekkel.

Az elődjéhez hasonlóan az új Kangoo is kétféle hosszúsággal készül,

a rövidebb 3,3-3,9, a hosszabb 4,2-4,9 köbméteres rakteret kínál, az oldalsó tolóajtó 1,42 méteres nyílást tesz szabaddá, kétszer akkorát, mint az elődje. A motorkínálatról egyelőre semmit sem árult el a Renault, de az előző Kangoo elektromos autóként is kapható volt, ezért magától értetődő, hogy az új generációnak is lesz ilyen változata.

Nem véletlenül lett igényesebb a Kangoo új generációja, hiszen a korábbi szériához hasonlóan ennek is lesz Mercedes-testvére, ami T-osztály néven érkezik, és az elektromos hajtást is megkapja.

T-osztály lesz a Mercedes legújabb modelljének neve

Újabb betűt vezet be a német gyártó.

Szintén érdekesség, hogy egyes piacokon a Dacia Dokker felfrissített, Renault-emblémás változatát is kínálják majd Express néven, valamivel egyszerűbb, de azért modern belsővel.

Ez is érdekelhet:

Jövőre a Renault Megane-ból is elektromos autó lesz

A teljesítménye és a hatótávja is ígéretes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

2027-ben jöhet a legütősebb M-es elektromos BMW

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.