Sok esetben kimondottan hasznos lehet az a magyar okostelefonos alkalmazás, amivel rendszám alapján üzenhetsz egy másik autósnak, de a hatékonyságához az kell, hogy lehetőleg minél többen használják.

Lehet, hogy veled is előfordult már, hogy az autódon bekapcsolva hagytad a fényszórót, vagy lehúzva maradt egy ablak, és erre csak másnap jöttél rá. Egy magyar párnak jutott eszébe az ötlet, miután már harmadszor kellett reggel bebikázni a lemerült autót, hogy kellene egy okostelefon-alkalmazás, ahol közvetlenül lehetne az autótulajdonosoknak üzenni.

Persze nem vezetés közbeni üzengetésről van szó, hanem olyan hétköznapi dolgokról, mint amikor figyelmetlenségből rossz helyen parkoltunk, szól a riasztó, lapos a kerék vagy csöpög az olaj. Erre született meg

az ingyenesen használható Autóőrszem applikáció, ahol a rendszámot beírva, egy pár mozdulattal tudnak egymásnak üzenni az autósok.

Az alkalmazás első változatát egy éve adták ki, és a sok visszajelzésnek köszönhetően mára újabb funkciókkal bővült. Nagyon egyszerű a használata, csak be kell írni a rendszámot, aminek a tulajdonosát szeretnénk értesíteni, és kiválasztani, hogy miről szeretnénk szólni neki. Az app Androidra és iOS-re is elérhető.

Az Autóőrszem csak akkor lehet sikeres, ha minél többen regisztrálnak, hiszen csak akkor kaphatja meg valaki a riasztást, ha regisztrálta saját rendszámát.

A rendszer egyébként anonim, nem derül ki, hogy kihez tartozik az autó, és ki küldte a riasztást. Lehetőség van az értesítéseket értékelni, így kiszűrhetők a hamis üzenetet küldő felhasználók.

Jelenleg közel 7500 rendszámot regisztráltak, és elérhető már egy autóra ragasztható matrica is, amivel jelezni tudják az autósok, hogy használják az applikációt, így a riasztást küldő látja, hogy a tulajdonos megkapja az információt. A jövőben újabb funkciók várhatók – a fejlesztők célja az autós kultúra javítása, hogy ne menjünk el a problémák mellett.

(Illusztráció: Pexels)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában