Sorra mutatja be az elképzeléseit a modenai Ares Design, az újonnan alapított karosszériaépítő pedig egyszerre több nagy projekten is dolgozik. Az egyik ezek közül egy retró kinézetű Ferrari, ami a GTC4Lusso modern alapjára épül.

Egykor népszerűek voltak a karosszériaépítő cégek, amelyek a meglévő műszaki alapokra készítettek a vevő elképzelése szerint tervezett felépítményt, és úgy tűnik, hogy ismét egyre nagyobb az igény az egyedi autókra. Hiszen akinél kiapadhatatlanok az anyagi lehetőségek, miért elégedne meg egy olyan szériagyártmánnyal, amiből több másik is mellé parkolhat a monacói kikötőben? Ezeket az igényeket elégíti ki a modenai Ares Design is.

Ott hallottál róluk először, amikor modern külsőt terveztek a klasszikus G-osztálynak, és a Mercedes-Benz legendás terepjárójának a motorját is 750 lóerősre izmosították. Aztán nemrég elárulták, hogy a De Tomaso Pantera feltámasztásán dolgoznak a Lamborghini Huracán alapján, és egy finoman átépített Corvette Sting Ray is megkapta náluk a modern utód motorját.

Most pedig egy retró Ferrari érkezését jelentették be, ami a tervek alapján nagyon ígéretes lesz.

Stílusa azt a kort idézi, amikor a Ferrarik még szögletesek voltak: az újdonság a hetvenes-nyolcvanas években kínált túrakocsi, a 400 modern megfelelője lesz.

Az élekkel határolt formájú granturismo nem örvendett túl nagy népszerűségnek a maga korában, de mostanában ismét menőnek számít, ezért ez adta az ihletet az Ares Design legújabb munkájához. A műszaki alapokat pedig a GTC4Lusso szolgáltatja, úgyhogy 6,3 literes V12-es kerül bele, legalább 690 lóerővel.

Ha nem jönnek be a modern Ferrarik, erre érdemes lesz várni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés