Daniel Ricciardo nagyot csalódott a Red Bullban.

Ricciardo hatalmas meglepetésre 2019-től már nem a Red Bull, hanem a Renault versenyzője lesz. Az ausztrál a váltásról eddig csak azt nyilatkozta, hogy új élményekre, új kihívásra van szüksége. Most viszont a Sky Sportsnak elmondta, hogy valójában hatalmasat csalódott:

„Ez már az ötödik szezonom a Red Bull-lal, mostanra szerettem volna világbajnok lenni velük.”

Ricciardo 2014-es előléptetése előtt az RB sorozatban négy vébécímet hozott össze, az ausztrál így joggal bízhatott benne, hogy legalább egy neki is jut, főleg akkor, amikor a  vébécímet halmozó csapattárs, Sebastian Vettel lelépett a Ferrarihoz:

„Akkor úgy gondoltam, ezek alapján a következő öt évben csak nyerek legalább egyszer! Voltak sikereink, de azok nem voltak igazán nagy sikerek, amilyenekről én álmodoztam. Valójában ez vitt a következő lépéshez, hogy próbáljak valami különlegeset alkotni a Renault-val. Ez valóban meredek és kockázatos húzás, de én úgy éreztem, ideje valami újba kezdeni.”

Helyét egyébként a Toro Rosso pilótája, Pierre Gasly kapja meg 2019-től, vagyis házon belül megoldották a kérdést.

Eközben meg a Ferrarinál...

(Fotó: nine.com.au)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés