Mindenki másképp csinálja, ő így.

Igazi csoda kategóriájába tartozik, ami az Olasz Nagydíjon történt, és itt nem arra gondolunk, hogy Lewis Hamilton megúszott egy életveszélyes balesetet – hiszen az ő autóján is ott volt az elmúlt időszakban egész sokat bizonyított halo –, hanem a McLaren kettős győzelmére.

A monzai versenyt megelőzően ugyanis utoljára 2012-ben ünnepelhetett elsőséget McLaren-pilóta, és a futamgyőztes Daniel Ricciardo is több mint három év után állhatott fel ismét a dobogó legmagasabb fokára, vagyis volt ok az ünneplésre csapat és egyéni szinten is – az pedig nem is maradt el a pódiumon, az ausztrál mindenkit megcipőzött:

Nyilván nem állt meg ennyinél az ünneplés a wokingiaknál, azt viszont csak most árulta el Andreas Seidl csapatfőnök (a német Sport1 televíziónak), hogy Ricciardo nem annyira vette ki a részét a partizásból:

„Meglehetősen intenzív volt a monzai hétvége, a pályán töltött este is elég hosszúra sikeredett. Daniel viszont egyből ment aludni, így nekem kellett átvennem a bulit a srácokkal a bárban. Persze Wokingban pótoltunk mindent Daniellel.”

Ez is érdekelhet...

„Ha bevezetik a fordított rajtrácsot az F1-be, elhagyom a sportágat”

Elég egyértelművé tette a négyszeres világbajnok, mint gondol róla.

Verstappen elmondta, miért nem ment oda Hamiltonhoz megnézni, hogy jól van-e a baleset után

Verstappen nem mutatott nagy érdeklődést Hamilton irányába, már tudni, miért.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés