Öt évvel a bemutatása után a Rolls-Royce finoman megújította a csúcsmodelljét. A Phantom csak részleteiben változott, de érdekes újdonságokat hozott a kínálatba, például a textilkárpitot és az acélkerekeket.

2017-ben jelent meg a Phantom jelenlegi generációja, a típus nyolcadik nemzedéke, amely az újkori modellek közül a második szériának számít. Öt évvel később pedig a Rolls-Royce elérkezettnek látta az időt a ráncfelvarrásra. A gyártója szerint a Phantom már eddig is a világ legjobb autójának számított, ezért csak a részleteken finomítottak.

A nemrég megjelent új Ghost mintájára alakították át a Phantom külsejét. A karakteres hűtőmaszk valamivel szerényebb méretű lett, és mostantól jobban beleolvad az autó orrába, a megújult fényszórókat egy krómcsíkkal kötötték össze.

Szintén a Ghost mintájára sejtelmes háttérvilágítást is kapott a panteonstílusú hűtőmaszk.

A legérdekesebb újdonság a kerekek kínálatában található. Az egyik a 3D-s háromszögmintájú, rozsdamentes acélból készült felni, részben vagy teljesen polírozott változatban, a másik pedig

a teljesen teli keréktárcsa, amivel a Rolls-Royce szerint a húszas évek autóinak stílusát idézik meg,

ez is polírozott rozsdamentes acélból készült, mint a képeken látható, de lakkozott feketében is lehet kérni.

A modellfrissítéssel együtt mutatták be az egyedi kiviteleket készítő Bespoke részleg legújabb alkotását.

A Phantom Platino érdekessége a kétféle kárpitozása: az első üléseket hagyományosan bőrrel, a hátsókat viszont finom textilkárpittal vonták be, amihez bambuszt is használtak, a nemes olasz kárpitot stilizált Spirit of Ecstasy-alakok díszítik.

A műszaki tartalom ezúttal nem változott, de a Rolls-Royce-nál is megjelent az okostelefonos alkalmazás,

amelynek Whispers a neve, utalva a Spirit of Ecstasy ihletét adó eredeti szobor címére. A segítségével lekérdezhető az autó pozíciója és állapota, de a kívánt úticélt is kiválaszthatjuk a telefonon, hogy aztán az autóban folytassuk a navigációt.

Ez is érdekelhet:

Újratervezték a Rolls-Royce ikonikus szobrocskáját

Az elektromos autók korszakához új orrdísz dukál.

Az új Rolls-Royce Ghost is átállt a sötét oldalra

Még erősebb V12-essel jön a Black Badge.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában