A japánok simán képesek lettek volna egy másik csapatnak is motort szállítani.

A Red Bull múlt évben elhamarkodottan bontotta a szerződését a Renault-val, mivel nem voltak megelégedve a francia erőforrásaival. Christian Horner magabiztosan fordult először a Mercedeshez, akik elvileg rábólintottak a dologra, majd később meggondolták magukat. A Ferrari csak a 2015-ös modellt volt hajlandó felajánlani a csapatnak, így nem maradt más lehetőség, mint megkérdezni a Hondát. A japánok hajlandóak lettek volna segíteni a Red Bullnak, azonban a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis megvétózta a dolgot, hogy nehogy már másik csapatra is koncentráljon a Honda.

Azonban az Autosport oldalán megjelent egy cikk, ami biztos forrásból állítja, hogy a japánoknak igenis van kapacitása egy második csapat ellátására, és teljesen nyitottak 2017-től minden ilyen üzletre.

„Mindig nyitottak vagyunk arra, hogy legyen egy második csapatunk” – nyilatkozta Arai, a Honda F1-es főnöke. „2017 és 2018 között is szívesen vennénk, ha megkeresne valaki minket.”

„Nem mennék bele a szerződésünk részleteibe a McLarennel, de meg kell velük beszélnünk az ilyen dolgokat. Ha a jövőben valaki megkeresne minket, hogy szeretne Honda motort, akkor meg kell kérdeznünk a McLarent, hogy mi a véleménye erről.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés