Nico Rosberg 2016-os világbajnoki címe megszerzése után néhány nappal bejelentette visszavonulását, azóta pedig egyre több részletet fed fel Lewis Hamiltonnal való viszonyáról és olykor nem éppen fair játszmázásaikról.

Most például azt árulta el, hogy 2016-os szezonra egy speciális kesztyűt fejlesztett ki magának, amiről elfelejtett szólni csapattársának:

„Általában minden nyitott volt közöttünk, de erről teljesen elfelejtkeztem, nagyon sajnálom.”

Rosberg öt futamon vette igen be a kesztyűt – miközben csapattársa a régi felszereléssel ment –, ami hatalmas segítséget jelentett neki a kuplungkezelésben, ami rendkívül kényes terület a startoknál:

„Öt ilyen mega-startom volt, majd ezek után Lewis is megkapta a kesztyűt. Ez volt az egyik olyan terület, ami előnyt jelentett számomra.”

Persze mást is bevetett a német:

Nem is gondolnád, milyen apró trükkök is kellettek Rosberg vébécíméhez

Amikor már nem az autón, a gumikon vagy a vezetési technikán múlnak a dolog, ilyen kis apróságok számítanak.

(via , Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában