A német szerint a megbízhatóság még mindig egy égető probléma.

A Mercedes nem tett lépeseket a jobb megbízhatóság felé idén sem, sőt, Nico Rosberg szerint még rosszabb és rosszabb a helyzet. Monzában a németnek egy régebbi motorra kellett váltania, ami azt eredményezte, hogy a leintés előtt három körrel Rosberg kiesett. Szingapúrban Lewis Hamiltonnak voltak problémái a motorral. Japánban minden tökéletesen működött, a Mercedes egy-kettőben hazavitte a győzelmet, azonban Oroszországban már megint jelentkeztek a problémák Rosberg számára, aki már a futam elején kiesett váltóprobléma miatt. Szocsiban Hamilton autója sem volt problémamentes, a brit az első szárnyakkal szenvedett, bár így is nyerni tudott.

Amikor a németet az autó megbízhatatlanságáról kérdezték, frusztráltan válaszolt.

„Az év elején még úgy nézett ki, hogy nem lesznek ilyen problémáink, aztán jelentkezett egy két gubanc, most már pedig egyenesen borzalmasak az állapotok. Az utóbbi pár hónapban rengeteg komoly hibával küszködtünk, olyanokkal is, amik miatt meg kellett szakítanunk a futamunkat. Újra át kell néznünk ezt a területet, mert van hova fejlődni. Nem léptünk semmit előre.”

„Teljesen kiábrándító a számomra az év. Nagyon sokszor voltam szimplán szerencsétlen, egymás után jöttek a dolgok. Kis dolgok is történtek, de nagyobb dolgok is akadályoztak a harcban, és ez kemény. Nehéz napokon vagyok túl, de most, hogy a gyárban lehetek és láthatom, mennyire boldogak a kollégáim a világbajnoki cím megnyerése után, én is boldog vagyok.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés