Most mégsem utálják egymást?

A Mercedes páros már két éve egymást marja, és már olyan szintűre emelkedett a kettejük rivalizálása, hogy a csapatfőnök azt is esélyesnek látja, hogy 2016 után megváltoztatja a csapatfelállást. Lewis Hamilton szerződését meghosszabbították, azonban Nico Rosbergnek az év közepéig még várnia kell, így valószínűleg ha valakinek mennie kell, az Rosberg lesz.

Azonban amikor Lewist arról kérdezték, hogy kit szeretne maga mellé a Mercedesnél, a német habozás nélkül azt válaszolta, hogy a jelenlegi csapattársát.

„Lewist. Ő egy nagyon erős pilóta, és nagyban köszönhető neki is, hogy a csapat sikeres lett.”

„Az, hogy többre tartja magát, mint a csapatot, az nem teljesen igaz. Mint pilóta, arra is szükslged van, hogy a csapatod sikeres legyen. Ha a csapat rájön, hogy magadat helyezed mások elé, akkor az egész munka semmit nem ér.”

„Mi azért vagyunk Lewisszal, hogy versenyeket nyerjünk a Mercedesnek. Az, hogy emiatt egymást húzzuk, toljuk, az oké, hogy feszültséghez vezet, de a csapat profitál ebből a legtöbbet.”

„Austin után, amikor Lewis megnyerte a bajnokságot, éreztem, hogy tennem kell valamit, mert ez így nem mehet tovább. Mindig is nagyon közel voltam hozzá, tizedek választottak el egymástól minket, de valahogy mindig én húztam a rövidebbet, de hogy miért, azt sajnos nem tudom.

„2016-ban már egy sokkal fejlettebb Rosberget fognak látni a pályán a nézők. Aki tanult a múlt évben elkövetett hibáiból, és aki az utolsó futamokon nyújtott teljesítményét tovább fogja vinni a következő idényre is. Számomra az új év már régen elkezdődött.”

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés