A német nem szállt el, és alacsony pontszámot adott az idényének.

Nico Rosberg tisztességesen harcolt egész évben, de végül mégiscsak elvesztette a világbajnokságot Lewis Hamilton ellen, aki Austinban behúzta a végső győzelmet. Rosbergnek hatszor sikerült nyernie az idényben, míg Hamiltonnak tízszer, és 12-7-re megverte őt a brit időmérős eredményekben is, annak ellenére is, hogy Rosberg képes volt hat egymást követő alkalommal megnyerni a kvalifikációt.

Amikor megkérdezték arról, hogy tízből hány pontot adna az idényének, szerényen válaszolt.

„Nem is tudom, talán hét és felet, de inkább hetet. Az a baj, hogy legyőztek, így nem vagyok magammal megelégedve.”

Tény, hogy a német számára 2014 jobban sikerült, akkor ugyanis több időmérőt tudott megnyerni, mint Hamilton, ráadásul az utolsó futamig nyitott volt a bajnokság, csupán Abu-Dhabiban koronázták meg Hamiltont.

Ha év végére nem támad fel ennyire Rosberg, akkor nem várnánk talán ilyen izgalommal a jövő évet, ugyanis reménykedhetünk benne, hogy a német legyőzhetetlen novemberi formája 2016-ra is átvezetődik, és végre valaki ellátja Hamilton baját. Rosberg is bizakodó, de szerinte nem mondhatunk semmi biztosat, hiszen más lesz az autó.

„A szabályok nem változnak jövőre, tehát ami idén a papírforma volt, az elég nagy valószínűséggel is úgy lesz jövőre, de ez nem az én feladatom. A tél során nagyon sok újítást eszközölünk az autón, így valamilyen szinten a nulláról fogunk indulni márciusban.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés