A Williams szerződtette.

A Williams hivatalosan bejelentette, hogy Roy Nissany lesz a csapat teszt- és tartalékpilótája a 2020-as szezonban. A 25 éves izraeli pilóta több pénteki szabadedzésen, illetve tesztnapon is lehetőséget kap majd.

ROKiT WILLIAMS RACING on Twitter

Welcoming @RoyNissany to the team as our 2020 Test Driver. Full story ?

Emellett Nissany a 2020-as idényben az F2-ben is versenyezeni fog (a Campos színeiben), ahol utoljára 2018-ban szerepelt (nem túl fényesen: 1 pontjával a 22. lett a pilóták között) – a tavalyi szezont kézsérülése miatt volt kénytelen kihagyni.

A magyar kötődés: Roy Nissany menedzsere Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke. Édesapja, Chanoch Nissany pedig szintén magyar kötődésű: 2002-ben kezdett versenyezni, kezdetben a Magyar Formula 2000-es bajnokságban szerepelt, 2004-ben aztán már az F1-ben tesztelt a Jordannek, 2005-ben a Minardihoz került, ahol ugyan túl sok nem jutott neki, de legalább bemutatkozhatott az F1-ben a Magyar Nagydíj pénteki napján.

(Fotó: ROKIT WILLIAMS RACING)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve