Jelenleg Maria Sharapova exével jár.

Miután a dögös énekesnő, és a Forma-1 celebpilótája februárban nyolcadszorra, de úgy tűnik most már végleg szakítottak, Scherzinger felszedte Grigor Dimitrov, 24 éves bolgár teniszezőt.

„Teljesen egymásba vannak habarodva” – árulta el egy közeli barátjuk a The Sunnak. „De nagyon vigyáznak arra, hogy ne fotózzák le őket együtt, mert nem szeretnék, hogy a nyilvánosság rányomja a bélyegét a kapcsolatukra.”

Dimitrov és Sharapova körülbelül két évig jártak, és szintén nagy titokban tartották a kapcsolatukat, amíg novemberben szét nem mentek. Scherzinger és Hamilton pont az ellenkezője voltak, állandóan közös képeket posztolgattak, és a hét évig tartó kapcsolatuk alatt megszámlálhatatlan alkalommal mutatkoztak együtt.

Habár csak ilyen-olyan források utalnak a kettejük kapcsolatára, Hamilton is tudomást szerzett a dologról, és egyesek szerint nagyon kivan, hogy a volt barátnője máris túllépett rajta, holott a brit a szakításuk óta falja a nőket.

„Lewis tud a dologról, és nagyon boldogtalan. Most jött rá, hogy mennyire nincs még túl Nicole-on. Az utolsó hetekben hívásokkal és üzenetekkel bombázta őt, nagyon szeretne vele beszélgetni.”

Akárhogyan is Dimitrov azonban egy hatalmas mázlista, ugyanis mutatjuk, hogy ki ágyából kinek a párnái közé vándorolhatott.

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés