Helmut Marko már pedzegette a témát, és a négyszeres világbajnok sem tartja elképzelhetetlennek.
Sebastian Vettel nem zárja ki, hogy a jövőben visszatérjen a Formula–1-be, azonbelül is a Red Bullhoz, méghozzá Helmut Marko utódjaként, az osztrák istálló tanácsadójaként. Már maga Marko is pedzegette a visszavonulását, sőt nyíltan megemlítette a négyszeres világbajnokot mint potenciális utódját, ezt pedig maga Vettel is megerősítette:
„Még mindig nagyon jól kijövök Helmuttal, és beszélgetünk is. Ami a téma lényegét illeti, hogy én legyek az utódja... egyelőre nem túl mélyek és nem is túl intenzívek ezek a beszélgetések, de talán egyszer még szerepet kaphat ez a kérdés.”
A 37 éves német elárulta, hogy nem sietteti a dolgot és nem is gyakorol nyomást magára, hogy Marko utódja legyen, noha pontosan tudja, milyen feladatkörrel jár a tanácsadói pozíció:
„Markót nem lehet helyettesíteni, fogalmazzunk így. Ő egy jelenség, és óriási érdemei vannak abban, amit a csapat 2005 óta elért. Akárki is lesz az utódja, jó lenne, ha folytatná azt a munkát, amit ő beletett ebbe az egészbe. Szerintem elég jól ismerem ezt a pozíciót az én korábbi éveimből.”
A Red Bull és Vettel kapcsolata a mai napig szoros, hiszen a német pilóta a csapattal nyerte négy világbajnoki címét, mielőtt 2013 végén a Ferrarihoz igazolt. Bár 2022-es visszavonulása óta ritkábban tűnik fel a paddockban, Markóval rendszeresen tartja a kapcsolatot.
(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet: