Jól tudjuk, hogy előre lejátszott meccs, amikor a Teslával kötélhúzásra áll ki jóformán bármelyik másik autó, hiszen a hegyomlásnyi nyomatékkal, tapadós gumikkal szinte bármit képes elhúzni. Most egy youngtimer Camaro próbálta meg, és nem sok esélye volt.

5,7 literes V8-asával vérbeli izomautó a Chevrolet Camaro harmadik generációja, még akkor is, ha a kétszázegynéhány lóerős teljesítménye már megmosolyogtatóan hangzik a mai típusok mezőnyében. Mégis valamiért úgy gondoljuk, hogy ha valami, akkor ez képes lesz odébb húzni egy nagydarab másik autót.

Kivéve, ha az a másik egy Tesla Model X.

Mutattuk már, ahogyan egy Model X próbálkozott egy Land Cruiser és egy Hummer elhúzásával a jégen, most pedig száraz aszfalton vettek kötélvégre a nyolcvanas évekbeli Camarót. Nem kellett sok hozzá, hogy könnyedén vonszolja maga után, hiszen amint a Chevy kerekei kipörögnek, vége a játszmának, mégis látni akarod, hogyan megy neki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vizuális pofonnal készül a Racing Bulls a Miami Nagydíjra

Kiúton a Red Bulltól, de Cunoda mentőövet kaphat – két F1-es pilóta alatt is forró a talaj

Sorsdöntő F1-szabálymódosítás Miamiban: A Ferrarinak kedvezhet a legjobban?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
37% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.