Új alapmodellt mutatott be a Tesla, amivel csökkenteni tudta a Model X árát, de ez nem az a márka, ahol néhány millió számítana a vevőknek, így ki is kerül a kínálatból.

Még csak három hónapja mutatkozott be a Tesla Model X új alapváltozata, a 60D, de máris kikerül az amerikai gyártó kínálatából. Pedig ez a kivitel lejjebb tudta szorítani a típus alapárát 75 ezer dollárra, azaz 21 millió forint alá, míg mostantól ismét a 75D lesz a belépőmodell, ami legalább 86 ezer dollárba, vagyis 24 millió forintba kerül.

A Tesla korábban is gyorsan levette a választékból a rosszul fogyó kiviteleket, méghozzá azért, hogy a korlátozott gyártási kapacitását csak a legkelendőbb típusokra fordítsa. A 75 kilowattórás akkuval szerelt 75D-nél is népszerűbbek a csúcsmodellek, a 96 ezer dolláros, azaz csaknem 27 millió forintos 90D, és a nemrég bemutatott P100D, ami mindent visz.

Az utóbbi esetén 100 kilowattórás akkumulátor kerül az autóba, több mint háromszor akkora kapacitású, mint amit egy Nissan Leafben megtalálsz. A Model X ezzel a világ leggyorsabb szabadidő-autójának számít, hiszen 2,9 másodperc alatt gyorsul százra és 250 km/óra a végsebessége. A P100D alapára 136 ezer dollár, közel 38 millió forint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Jövőbe mutat a Mazda elektromos szabadidő-autója, a CX-6e

Pérez szerint Verstappen csapattársának lenni a legrosszabb munka az F1-ben

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés