A következő 15 futamon nagyon kell figyelnie a Red Bull-pilótának.

A múlt hétvégi szaúd-arábiai nagydíjon ötmásodperces időbüntetést, valamint egy büntetőpontot* kapott Sergio Pérez, amiért az egyik kerékcseréjénél figyelmen kívül hagyta csapata tiltó jelzése ellenére elindult, aminek következtében úgy hajtott be Fernando Alonso elé, hogy majdnem összeütközött vele – erről az esetről van szó:

*A Forma–1-ben 2014 óta van érvényben a büntetőpontrendszer, aminek lényege, hogy a versenyzők büntetőponto(ka)t kapnak a különböző szabályszegésekért, aki pedig tizenkét hónapon belül 12 ilyen egységet összegyűjt, azt automatikusan eltiltják egy versenytől, ugyanakkor tizenkét hónap után nullázódnak a pontok.

Bár mexikói versenyét nem befolyásolta az időbüntetés (így is a második lett), a következő 15 versenyhétvégén(!) nagyon kell figyelnie, ugyanis már nyolc büntetőpontnál jár, azaz csak négyre van attól, hogy eltiltsák egy futamra a versenyzéstől – ez a 15 nagydíj úgy jön össze, hogy legközelebb csak szeptember 17-én évül el büntetőpontja.

(Forrás: Gpfans.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen gyakorlatilag állást foglalt, hogy Horner mellett vagy ellen van-e

Max Verstappen először fogalmazott viszonylag konkrétan az üggyel kapcsolatban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A New York-i rendőrség rommá zúzza a lefoglalt robogókat

Gyönyörű sportkupéval mutatja meg az Alpina jövőjét a BMW

Gombnyomásra kitáruló ajtókkal jön az új Audi Q9

A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.