Max Verstappen először fogalmazott viszonylag konkrétan az üggyel kapcsolatban.

Max Verstappen eddig nem igazán szólalt meg a Chris Horner személye körül kialakult botránnyal kapcsolatban, végképp nem foglalt állást az ügyben, vagyis hogy a csapatfőnöke mellett vagy ellen van. Édesapja, a visszafogottságáról nem éppen híres Jos Verstappen azonban konkrét kijelentéseket tett: „addig feszültség lesz, amíg ő a helyén marad. A szétszakadás veszélye fenyegeti a csapatot. Ez így nem mehet tovább. Az áldozatot játssza, miközben ő maga a probléma okozója” – vagyis konkrétan lemondásra szólította fel Hornert.

Bár tisztázták, mégis komoly bajba kerülhet Chris Horner, és a Red Bull is

Amennyiben valódiak a Chris Horner botrányával kapcsolatos kiszivárgott bizonyítékok, akkor van miért izgulnia a csapatfőnöknek és a Red Bullnak is.

A hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj felvezetéseként Verstappent arról kérdezték, hogy édesapja megbánta-e a megjegyzéseit, amik egyébként nem kicsit világítottak rá a Red Bull látszólagos egységének törékenységére. A 26 éves holland válaszában leszögezte, hogy ő a teljesítményre koncentrál, ugyanakkor egyértelműen kijelentéseket tett arról, hogy ő kiáll apja mellett, ezzel pedig lényegében állást foglalt az ügyben, amivel inkább a Horner-ellenesek táborához került közelebb:

„Én, az apám és Raymond (Vermeulen, a menedzsere – a szerk.) összetartunk. Ez mindig így is marad. (...) Az én részemről nem számít, hogy az egyik vagy a másik oldalon állok, de furcsa lenne, ha az apámmal ellentétes oldalon lennék.”

(Forrás: Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

„Horner marad, Marko és Newey távozik, Verstappen pedig a Mercedeshez megy”

Úgy tűnik, valós veszéllyé vált lehetőség, hogy szétesik a Red Bull sikercsapata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Átalakult, mégis maradt a régi a Racing Bulls 2026-os autója

Ezzel az autóval lesz ötszörös világbajnok Max Verstappen 2026-ban

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés