Liam Lawson bukása Sergio Pérezt igazolja?

Sergio Pérez csalódottan távozott a Red Bulltól, pedig karrierje legjobb eredményeit érte el a csapattal. Az utolsó időszak különösen kemény volt számára, hiszen nyolc futam alatt mindössze kilenc pontot szerzett, miközben csapattársa, Max Verstappen behúzta (zsinórban) negyedik világbajnoki címét – egyébként mindketten küszködtek a rémesen kezelhetetlen autóval, a holland azonban zsenialitásának köszönhetően többet tudott kihozni belőle.

Pérez utódja, Liam Lawson sem volt könnyű helyzetben, mindössze két futam után vissza is fokozták a Racing Bullshoz – így most hétvégi Japán Nagydíjól kezdődően Cunoda Júki lép a helyére a szezon végéig –, a mexikói szerint pedig

„most hirtelen rájöttek az emberek, milyen nehéz is vezetni az autót”.

A 35 éves mexikói a sportág hivatalos honlapjának, a Formula–1.com-nak adott hosszabb interjújában azt is elmondta, hogy nem csak ő küzdött az autóval:

„Amikor csatlakoztam a Red Bullhoz, már több nagyszerű pilóta is megszenvedett, Alexander Albon, Pierre Gasly, ők fantasztikus versenyzők, mégis küszködtek.”

(Forrás: Formula1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Red Bull egy korábbi pilótáját akarta Pérez helyére, de ő kikosarazta a csapatot

A Red Bullnak nem Liam Lawson volt az első választása, ám hoppon maradt, a pilóta döntése viszont úgy tűnik, kifizetődött.

Schumacher keményen nekiment a Red Bullnak

Ralf Schumacher szerint teljes a zűrzavar a Red Bullnál.

A McLaren már tudja, hogy Verstappen elhagyja a Red Bullt, és azt is, hova igazol

Már az idény végén csapatot válthat Max Verstappen, legalábbis a McLaren szerint.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve